Lápi pócokat kutatott a Magyar Haltani Társaság
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a fokozottan védett lápi póc után kutatott a hortobágyi vizekben a Magyar Haltani Társaság. A balmazújvárosi, nemrég mesterségesen létesített övárokból történt 2023-as megkerülését követően elsősorban az érdekelte a Társaságot, hogy honnan került ide a faj. A környékbeli mocsári, lápi élőhelyeket szisztematikusan kezdtük el átvizsgálni.
Mint beszámoltak róla, a légifotók alapján előzetesen kijelölt helyszíneket keresték fel, ahol a legtöbb víztérben mindössze néhány kisebb foltban tudtunk halászni. A Magdolna-ér balmazújvárosi szakaszán, a Nagy-szik felett több helyen sikerült a lápi póc adult és ivadék korosztályú egyedeit megfogniuk. Az első adult egyedek – közel a Nagy-szikhez (Y821704; X250863) – fiatal réticsíkokkal együtt kerültek elő.
Sajnálatosan a vízfolyás alsó szakaszán az inváziós amurgébek is jelen vannak, egyelőre nem túl magas egyedszámban.
A Magdolna-éri megkerülések részben magyarázattal szolgálnak arra is, hogy a Keleti-főcsatorna balmazújvárosi szakaszán az 1990-es évek második felében (Halasi-)Kovács Béla által több alkalommal is megfogott lápi pócok honnan származtak.
A faj itt fennmaradt maradványpopulációját részben a szukcesszió, részben az inváziós fajok veszélyeztetik, de a több mint 30 kifogott, több korosztályhoz tartozó egyed mégiscsak egy kisebb, de stabil önfenntartó populáció jelenlétét igazolja. Az állomány megóvása érdekében kiemelten fontos lenne, hogy a faj élőhelye ne száradjon ki, és az sem lenne kedvező, ha a túlzottan magas vízszint vagy elárasztás miatt az inváziós fajok elözönlenék a jelenlegi zárt élőhelyeit – jegyezte meg a Társaság.
(Forrás: haltanitarsasag.hu)