Magyarország a 8. helyen végzett a XV. Csónakos Pergető Világbajnokságon, Észak-Írországban. A fiúk megrázták magukat és erőset hajráztak a záró fordulóban, így egy helyet sikerült javítani az előző naphoz képest és mindössze 1 ponttal kevesebb kellett volna a 7. helyhez.
A világbajnokság végére a kirakós darabjait bár sikerült összerakni, ez most a rengeteg tanulásról szólt leginkább – írta bejegyzésében a Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ.
Mint megjegyezték, az előzetes edzések alapján 2 taktika tűnt a legerősebbnek: a tározón történő hínárpeca és a folyón partdobálós, csorgós horgászat, mindkettő csukára. A csalik vagy 10 cm feletti gumik folyamatosan hínár felett-között húzva, vagy partdobálva / hínár felett „cöcögtetett” kanalak voltak. Az előzetes számolgatások alapján nagyjából 80-90.000 pontot lehetett volna ezekkel a technikákkal összehorgászni, ám pont a verseny előtti napokban a hínár nagy mértékben elkezdett lerohadni és a csukák levonultak a mélyebb területekre, ezzel gyakorlatilag felére csökkent az innen összegyűjthető pontszám – jegyezte meg a Szövetség.
Ezúton is szerettek volna gratulálni Litvánia csapatának, akik minden lehető világbajnoki rekordot felállítva, megmutatták a világnak, hogy hogyan kell horgászni live scopeal és mélyvízről megfogni a megszámlálhatatlan mennyiségű méter feletti csukát.
Felfogni is nehéz, hogyan lehet
12 percenként fogni 80-120 cm közötti csukákat megállás nélkül.
– emelte ki a MOHOSZ.
Derekasan küzdöttek a magyar fiúk!
Bár a magyar srácok belepróbáltak a második napon a live scopes horgászatba, ez nem az a technika, amit egyik napról a másikra el lehet sajátítani, így a harmadik napon visszatértek a hínárpecára, amire az ír bírók is elismerően bólogattak, hogy egyébként még ők sem nagyon láttak ilyet és még működik is. Óriási tanulólecke volt ez most mindenkinek, a jövő egyértelműen a live scopes horgászatról fog szólni, elképesztő lehetőségek rejlenek benne.
Minden nemzetnek gratulálnak az elért eredményekhez, különösképpen a világbajnoki címet elhódító Litvániának, az ezüstérmes Lettországnak és a harmadik helyezett házigazda Írországnak.
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a szurkolást és buzdítást, nagyon jól esett a csapatnak 1-1 fáradalmas nap végén olvasni a kedves szavakat – jegyezte meg a Szövetség.
Hajrá Magyarország!
(Forrás: Magyar Országos Horgász Szövetség – MOHOSZ)