#talaljfogast
Image default

Szép dévérek színesítették a szegedi Medencés kikötő rapid keszegezését!

Szép dévérek színesítették a szegedi Medencés kikötő rapid keszegezését! A dévérek persze nem cibálták túl nagy erővel a spiccet, de óvatos, néhány milliméteres mozdításokkal jelezték, hogy hajlandók elfogyasztani a horgon felkínált csontit, illetve pinkit! 

Minimálpeca néhány csodálatos dévérrel – ezt tudja a napokban a szegedi Medencés kikötő – osztotta meg rövid beszámolóját közösségi oldalán a Benzar Mix Hungary.

Mint beszámoltak róla, Zoli természetesen az idei évet is úgy kezdte, ahogyan a tavalyit zárta – horgászattal. Ezúttal a kifejezetten mély vizű Medencés kikötő keszegeit vette üldözőbe, akik szerencsére mutattak némi aktivitást! Persze nem cibálták túl nagy erővel a spiccet, de óvatos, néhány milliméteres mozdításokkal jelezték, hogy hajlandók elfogyasztani a horgon felkínált csontit, illetve pinkit!

medences deverezes4

medences deverezes1

Jó néhány szép példány partra került, persze csak átmenetileg, hiszen a hideg levegő nagyon veszélyes a halakra. A horogszabadítás és a gyors fotó után mindegyikük úszhatott is tovább!

medences deverezes2

medences deverezes3

Mindent összevetve, ebben az időszakban azért ez mégiscsak egy jó peca volt! – tették hozzá.

(Forrás: Benzar Mix Hungary)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

9 kiló feletti süllő csapott le a gumihalra a Dánfokéri-csatornán

gyilkosbalna

Éjféli, majd’ 20-as pikkelyessel dőlt meg a Fás-tavi pontyrekord!

gyilkosbalna

Meglepő eredmények születtek a nagy kárókatonák táplálkozásának vizsgálatakor a Felső-Tiszán

szurkeharcsa
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.