Miért igazán károsak az invazív halfajok vizeinkben? 4. rész – Az amur címmel folytatjuk cikksorozatunkat, ahol ismét Szendőfi Balázs halkutató és természetfotós osztotta meg velünk ismereteit.
Cikksorozatunk előző részében egy kapitális méretekre növő, szintén „zöldevő” halról, a busáról kaphattak egy szélesebb körű betekintést olvasóink. Következő delikvensünk hatalmas vitatéma, mondhatni egy eléggé megosztó „személyiség” a természet kedvelői,egyben még a horgászok körében is. Többnyire amit tudunk róla (és valóban így van), hogy egy iszonyat erővel rendelkező, manapság már kapitális, 30+os méretekben is előforduló torpedó. Mindemellett nagy erőkkel pusztítja a lassú vizekben elburjánzó növényzetet, mely részben pozitív tulajdonsága is, viszon megannyi hátulütővel is rendelkezik mukássága. Ami pedig szintén nem egyértelmű sokunk számára:
Idegenhonos, vagy ezzel együtt invazív?
Ezt is megtudhatjuk a következő sorokból, melyet Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes osztott meg velünk az amur múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Amur (Ctenopharyngodon idella)
Miként a busa előtt nem volt kizárólagos planktonfogyasztó hala a Kárpát- medence vizeinek, úgy nem volt olyan őshonos faja sem, mely a magasrendű növényzetet (hínárt, nádat, füvet, falevelet stb.) fogyasztotta volna. Pláne nem olyan, ami akkorára nő, mint egy kisebb kajak, és
testtömegének naponta akár a 100-120 százalékát kitevő növényi anyagot is képes behabzsolni.
A vízi életközösségeket tehát készületlenül érte a távol-keleti származású amur behozatala az 1960-as években.
Tűrőképessége bámulatos, elviseli a 0 és a 38 Celsius fok közötti vízhőmérsékleti tartományt. Őshazája Kína, ahol eredetileg kifejezetten folyóvízi hal volt. Erről árulkodik kissé a domolykóra emlékeztető, hengeres testalkata is (érdekesség, hogy a hazai domolykó-horgászrekordot sokáig egy félrehatározott amur tartotta). Kína nagy folyóiból, a Jangcéból és a Sárga-folyóból, valamint az Amur-folyóból indulva a kínai tógazdák jóvoltából hamar meghódította egész Ázsiát, onnan pedig az USA-t és Európát is.
Amerikában kifejezetten az elszaporodott vízinövények karbantartójaként próbálták ki, míg hozzánk elsősorban a húsa miatt hozták be, és csak később ismerték fel benne a növényezetet irtó „közmunkást”.
Amerikában hamar kiderült róla, hogy elhamarkodott volt a betelepítése, mivel egy nádvágó vagy hínárcsáklyázó gépet bármikor le lehet állítani a kívánt állapot elérésével, de az amurt nem;
ha nem sikerül időben kifogni az összes példányt, könnyen egy letarolt vízi sivatagot találhatunk utána, ami aztán a napfénynek kitéve zavaros, oxigénszegény algalevessé változik. Ismerős lehet ez megannyi hazai horgásztó állapotát tekintve is.
Vízminőségbeli károkozása
Az amurivadék már 2 centiméteres korától elkezdi fogyasztani a magasrendű növényzetet. Növekedési erélye a fajnak igen komoly, azaz gyorsan nő és „meg sem áll” akár a 30-40 kilós testtömegig. Teszi ezt mindannak ellenére, hogy a növényi táplálékot igen rosszul hasznosítja, és csupán félig megemésztve üríti ki.
A minőségi anyagfelhasználást mennyiséggel pótolja: egy 10 kilós amur napi 10-12 kilogramm növényzetet tép le és aprít fel garatfogaival, majd futtat át hosszú bélrendszerén.
A távozó, félig megemésztett, nagy mennyiségű növényi anyag a vízbe visszakerülve gyorsan bomlani kezd, oxigént von el.
Mivel a lelegelt hínár életében maga is oxigént termelt, plusz árnyékolta is a vizet, a káros hatás háromszoros:
- A hínármezőben a tarolt foltokon át a víz ugyanúgy ki lesz téve a napfénynek, mint egy zárt hegyi bükkerdőben egy tarvágott folt. A behatoló napfény a fitoplankton és az algák elszaporodásának kedvez, a vízminőség drasztikusan romlik, az áttetszőség eltűnik, a víz zavaros lesz.
- A hínár (nappal) oxigént termelt, ez az oxigén kiesik.
- A félig megemészett, bomló amurürülék további oxigént von el, gyorsul tőle a meder iszapolódása is. Ezáltal éppen azt a hatást növeli, ami „ellen” telepítik, vagyis az eutrofizálódást serkenti, de ráadásul egy másodlagos és rosszabb minőségű formában. A kettős oxigénelvonó hatás meleg nyarakon fokozhatja a teljes víztestet érintő, tömeges halpusztulás veszélyét és mértékét.
Ökológiai károkozása
Károkozás növényzetben
A hínárnövényzet számos védett fajt tartalmaz (pl. sulyom), melyeknek az amur – és a nutria – megjelenése előtt nem volt elsődleges fogyasztója a mi ökoszisztémánkban. Ökológiai szempontból tehát nem létezik olyan, hogy „túl sok hínár”, ez a fogalom egyedül műszaki-vízügyi, tógazdasági vagy horgászturisztikai szempontból értelmezhető. Az életközösség a meglévő hínármennyiségre van berendezkedve, s a kárpát-medencei vizek ősi formájukban szinte mind az úgynevezett növényes-tiszta ökológiai egyensúly állapotában voltak.
Ezt természetesen nemcsak az amur tette tönkre, hanem már előtte a sok mederrendezés, szennyezés, mezőgazdasági vegyszerek és műtrágyák – és megannyi emberi hatás.
Ugyanakkor az amur számos élőhelyről képes volt kipusztítani a még megmaradt védett növényeket – ezeket például a veresegyházi Malom-tó tanösvényén külön táblasor hirdeti. Ebben a tóban is hihetetlen mennyiségű amur él, holott legálisan egyetlen darabnak sem volna szabad benne lennie, hiszen eredetileg egy láptó, és ma is természetvédelmi terület.
Károkozás mikroszkopikus és makrogerinctelen-faunában
Vizeinkben a hínárnövényzet és a nádas megszámlálhatatlan mennyiségű parányi élőlény otthona, melyek mind tisztítják, szűrik a vizet. Ezek jelenti egyben őshonos halfaunánk ivadékainak indítótáplálékát is. A hínármezők és a nádas lelegelésével az amur drasztikusan csökkenti e létfontosságú vízi szervezeteknek a jelenlétét.
Károkozás az őshonos halfaunában
Egy ragadozó halról valahogy könnyebben megértjük, hogyan árthat a többi halnak, egy növényevő fajról ezt nehezebben ismerjük fel és el. Pedig az amur közvetve és közvetlenül is pusztítója őshonos halainknak.
Közvetett pusztítása: a növényzet letarolásával megfosztja a halakat búvó- és ívóhelyeiktől.
A csuka, a vörösszárnyú keszeg, a sügér, kisebb vizekben és csatornákban pedig a kurta baing (2025-ben az év hala), a réticsík (2024-ben az év hala), a lápi póc (2023-ban az év hala), a széles kárász és a compó populáció sínylik meg az amur jelenlétét.
A megváltozott fajösszetételű vagy letarolt növényzetben megnő a további inváziós halfajok megtelepedésének veszélye, a faji diverzitás drasztikusan csökken.
Ugyanakkor az amur akkor is bőszen legeli a vízi növényzetet, amikor az éppen tele van őshonos halfajaink ikráival. Az amurt tehát nagyobb ikrapusztítónak könyvelhetjük el még a törpeharcsánál is, hiszen nincs az a törperaj, mely képes lenne felvenni a versenyt egy csapat amur egyenkénti sok tízkilós napi fogyasztásával. A zúzó garatfogakat semmiféle ikra nem élheti túl.
Károkozás a kétéltűállományban
Magyarország, Európa és talán a világ legsebezhetőbb gerinces állatcsoportja kétségkívül a kétéltűek. Bár tavaszi szaporodási időszakukban az amur még kisebb mennyiségű táplálékot fogyaszt, de a gőték és békák petéi ugyanúgy nem késztetik megtorpanásra a legelésben, mint a halikrák. A növényzetmentes, sivár vizekben ráadásul a kétéltűek sokkal védtelenebbek a ragadozókkal szemben, és a peterakási lehetőségeik is nagyban lecsökkennek, valamint táplálékot is jóval kevesebbet találnak.
Károkozás a madárfaunában
Igen, az amur ilyet is tud. A növényzet, a nádas lelegelésével a madarak fészkelési lehetőségeit csökkenti. Leglátványosabb az a hatás volt, amit 2021-ben és 2022-ben magam figyeltem meg Mezőtúron a Hortobágy-Berettyóban: 2021-ben a mezőtúri városi szakaszon több mint háromszáz fattyú- és kormos szerkő költött.
A szerkők (fokozottan védett vízimadaraink) a vízen úszó növényzetre építik állandóan átázó, süllyedő és ezért folyamatosan új növényi anyagokkal pótolt fészküket. Egy évvel később, 2022-ben a Hármas-Körös irányából felúszó amurok oly mértékben letarolták a Hortobágy-Berettyó úszó növényzetét, hogy a korábbi háromszáznál is több szerkő helyett abban az évben csak huszonkilenc kormos szerkő tudott fészket rakni, fattyúszerkő pedig egy sem.
Idegenhonos vagy inváziós?
Le kell szögeznem, hogy nem értek egyet e két kategória gyökeres elválasztásával. Ez csak a problémák szőnyeg alá söprésére és a védekezés akadályozására jó.
Minden idegenhonos faj potenciálisan inváziós, és azonnal azzá is válik, amint a feltételek megfelelővé válnak számára, vagy amint alkalmazkodik a meglévő körülményekhez.
Éppen így történt a busával is, melyről évtizedekig azt hallhattuk – szakértőktől is –, hogy nem képes szaporodni a hazai vizekben. Utána láttuk, hogy mi történt. Az amur most tart ott, ahol a busa tartott nagyjából 10-15 éve: helyenként szórványosan leívott, néhányan figyelmeztettek erre, de senki sem törődött vele.
Vajon érdemes-e megint ölbe tett kézzel megvárni, amíg az amur szaporodása is tömeges lesz?
Az amur rendszeres körösi és tiszai szaporodásáról 2019 óta vannak tudományos adatok (Sallai Z., Harka Á., Halászat 2019/4., valamint Sólyom N., Kovács P., Donkó P., Halászat 2020/3.), jómagam a saját szememmel láttam amurívást a Dunán 2020-ban. A klímaváltozás robbanásszerűen súlyosbodó hatásai között az amurok szaporodására is egyre több helyen és egyre gyakrabban számíthatunk.
Mindennek fényében kissé érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a hazai szabályozás az amur „idegenhonos, de nem inváziós” kategóriájához. Miután bizonyítva lett rendszeres szaporodása, továbbra is engedélyezték tömeges telepítését úgynevezett „zárt vizekbe”. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai szerint
- 2021-ben 13 793 kg,
- 2022-ben 17 345 kg,
- 2023-ban 17 210 kg,
azaz három év alatt összesen 48 348 kg növendék amurt telepítettek Magyarországon. A célterületek kavicsbányatavak, horgásztavak, ilyen-olyan Carp Lake-ek, több esetben folyók hullámterében elhelyezkedő „zárt vizek” voltak.
Az amur fű alatti és – újabban – szabályozott védelme
Az amur (és minden idegenhonos halfaj) telepítését természetes vízbe szigorúan tiltja a 2013-as Halvédelmi Törvény, valamint EU-s jogszabályok is. Ennek ellenére folyamatos az amurok jelenléte minden hazai természetes vízben, a legkisebb csatornáktól a legnagyobb folyókig és tavakig, a legkülönfélébb korosztályokban, egynyarastól kapitálisig. Ennek oka a halgazdálkodói és horgásztársadalom tudatlanabb (tehát nagyobb) részének összezárása az illegális amurtelepítések, úgynevezett „becsusszantások” mellett.
Bizonyos városi legendák szerint egy-egy beszállító akkor is tesz némi amurt a szállítmányba, ha a megrendelő nem kéri. Ugyanis ha amur is kerül a vízbe, akkor lecsökkenti az ívóhelyeket annyira, hogy kisebb lesz a természetes szaporulat, és a vízkezelő nagyobb eséllyel vesz igénybe később is halbeszállítást.
Ennél jóval kevésbé körmönfont a „szeretjük az amurt, tehát kell a vízbe” hozzáállás, amivel magam is találkoztam közvetlenül, lehalászásokat és haltelepítéseket filmezve. Legtöbbször a vezetőség tudta nélkül, kisebb „főnökök” utasítására került a pontyszállítmányba három-négy amur; „ezt ne vedd fel” és „mondjuk, hogy nyurgaponty” odaszólásokat intéztek hozzám, amikor látták, hogy észrevettem. (Természetesen nem árulom el a pontos helyeket és személyeket.)
Nos, az amur elleni fenti érvek után lássuk, mi szól az amur mellett:
- „Jó sporthal, jól küzd…”
- „Kilegeli azt a rohadt hínárt, így nem fog elakadni a szerelékem.”
Szakmaiságot és ökológiai szempontokat meglehetősen nélkülöző „érvek” ezek, mégis hatalmas erejük van, hiszen a Magyar Országos Horgász Szövetség 2025-től alsó és felső méretkorlátozással védi (!) az idegenhonos, inváziós, élőhelyeit tönkretevő és az őshonos halfaunát veszélyeztető amurt. Egyben hitet téve ezzel értékrendje mellett, mely a horgászturisztikát mérföldekkel előbbre sorolja az őshonos halfauna védelménél, amire – elvileg – felesküdött.
(Forrás, képek: Szendőfi Balázs)