Miért igazán károsak az invazív halfajok vizeinkben? 3. rész – A busa címmel írjuk tavasszal megkezdett cikksorozatunk következő “epizódját”. Írásunk elkészítésében mint eddig is,Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes volt segítségünkre.
Cikksorozatunk előző részében a horgászok által kivétel nélkül gyűlölt tüskés pokolfajzatról, a törpeharcsáról olvashattunk tudományos részleteket. Következő írásunkban egy szintén évtizedek óta Magyarországon randalírozó, ám az utóbbi időben rohamosan terjedő halfajról olvashatunk.
A busák célzott horgászata egyre népszerűbb hazánkban, amivel nincs is gond, mert a sporttársak ennyivel is hozzájárulnak vizeink “megtisztulásához”. Ami valljuk be, már-már szinte a lehetetlen kategóriába tartozik…. A palnktonzabáló invazív halfaj egyedszámai az utóbbi évek során kilövés szerűen hatványozódnak. Egyre több “korosabb” , gigantikus példányt is horogra akad mesterséges és természetes vizeinken egyaránt.
Nézzük meg, Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes milyen ismereteket oszt meg velünk a “fordított balin” múltjáról, jelenéről, és a vizeink számára nem túl bíztató jövőjéről.
A busafajok (Hypophthalmichthys sp.)
A hazai halfaunának nincs planktonevő halfaja, ugyanakkor minden hal eszik planktont. Ezzel a látszólagos ellentmondással érdemes kezdeni a busákkal foglalkozó fejezetet. Ugyanis az élővízben tömegesen található apró növényi és állati életformák, összefoglaló nevükön a fito- és zooplankton jelenti szinte az összes őshonos halfajunk „indítótáplálékát”, vagyis ezt fogyasztják az ivadékhalak az ikrából való kikelés és a szikzacskó felszívódása után addig, amíg elég nagyra nem nőnek a nagyobb táplálékállatok elfogyasztásához.
Kifejlett halaink is fogyasztanak olykor planktont, de egyikük sem kizárólagos táplálékként.
Ebbe az egyensúlyi állapotban lévő rendszerbe zavart bele a Kínából az 1960-as évek óta behozott, betelepített, hatalmasra megnövő és kizárólagos planktonfogyasztó két halfaj, a fehér és a pettyes busa,
melyek a vizek planktontartalmát olyan szegényesre csökkentik, hogy az őshonos halak ivadékai kiéheznek. A 80 kilósnál is nagyobbra növő busafajok speciális, szivacsszerű szűrőszerveikkel úgy fésülik át az édesvizet, akár a sziláscetek a tengert.
Busák a Tisza-tóban
Amikor (1973-ban) a kiskörei duzzasztóművet üzembe helyezték, a duzzasztás hatására drasztikusan megnőtt a busák száma az érintett Tisza-szakaszon:
Harka Ákos korabeli halfauna-vizsgálata duzzasztás előtti időszakban 1 darab busát mutatott ki, a következő évben a duzzasztás után megismételt mintavételkor pedig ugyanonnan 211 példány került elő.
(Hasonlóan megnőtt az amur és az ezüstkárász mennyisége is, az őshonos, áramláskedvelő halak pedig részben vagy teljesen eltűntek, egy-két év alatt.)
A busákról egészen a 2010-es évekig tartotta magát az a nézet, hogy magyarországi természetes vízben nem képes szaporodni. Szórványos észlelések után erre súlyosan rácáfolt
2019 nyarán az a „busarobbanás”, amit a kiskörei duzzasztó hallépcsőjében észleltek. Ekkor a vizsgálatok szerint 1 milliárd (!) lehetett a 8-10 cm-es hosszúságú busaivadékok egyedszáma a hallépcső 1400 méteres hosszán.
Az összezsúfolódott ivadékrajok drónról még százméteres magasságból is látszottak. A hallépcső azóta is nagy busagyülekezési pont, én csak busalevesnek szoktam nevezni.
Busák a Balatonban
Az ötvenes-hatvanas években az országos mezőgazdasági termelés szovjet irányból történő erőltetett hozamnövekedését olcsó szovjet műtrágyával oldották meg. A hatalmas mennyiségben kiszórt műtrágya mindenütt, így a Balatonnál is a vizekbe mosódott. A Balaton vizében a nagy tápanyagtöbbleten felszaporodó fitoplankton turisztikai szempontból kedvezőtlenül befolyásolta a vízminőséget.
Épp emiatt 1972 és 1984 között 289 tonna busát telepítettek a Balatonba. Az akkori szemlélet szerint a busa megtisztította volna a Balatont az elszaporodott fitoplanktontól.
Későbbi elemzések szerint az akció eredménytelen volt, maradt zavaros a víz, és benne maradt a busa is.
Később lassan magától „letisztult” a tó, a 289 tonnányi benne élő busából pedig közelmúltbéli becslések szerint 3000 tonna lett.
Busák a folyóinkban
A Tiszában, a Dunában és mellékfolyóikban felbecsülhetetlen számú busa él. Főleg az öblök, a duzzasztott szakaszok és a duzzasztók alvize felel meg nekik. Nemrégiben a Hármas-Körös egy véletlenszerű szakaszáról készítettem drónfelvételt felülnézetből. A képen egy erős kontrasztozás után könnyebben kivehető, mennyi busa cirkál fel-alá a folyók főmedreiben. Ez az állomány folyamatosan nő és szaporodik.
Szerkesztői kiegészítés:
Már 2000-es évek elején egy borzalmas esemény által sokak számára látható volt , milyen hatalmas tömegekben élnek egyik legnagyobb folyónkban. A tiszai ciánszennyezésben az őshonos halainkon kívül (többszörös számban) hulltak el busák is. Az akkor rögzített felvételeken tisztán látható volt, ahogy planktonevők tetemeinek százait emeli ki a vízből.
Busák az Egyesült Államokban
A busa szó szerint globális probléma, az Egyesült Államokba éppúgy betelepítették, mint Európába, és gyakorlatilag képtelenség tőle megszabadulni. A gond mértékét mutatja, hogy
a U.S.Army Corps of Engineers, vagyis az Egyesült Államok Hadseregének Mérnöki Hadteste nemrégiben indított el egy 850 millió dolláros (!) projektet abból a célból, hogy megakadályozzák a busafajoknak a Mississippi irányából a Nagy Tavakba történő vándorlását.
(És megjegyzendő, hogy a pontyét is, hiszen a nálunk őshonosnak tekintett és ezertonnaszámra ma is telepített pontyot odaát ugyanolyan élőhelykárosító, inváziós fajként tartják számon.) A hadsereg által bevetett technológiákban víz alatti zajkeltés, buborékfüggöny és áramütés is szerepel, de a busától való megszabadulás kétségbeesett szándéka miatt volt már példa élőhelyek teljes lemérgezésére is. Most teljes joggal aggódnak, hogy a busa jelenléte veszélyeztetni fogja a Nagy Tavak évi több milliárd dolláros pénzforgalmú halászati és hajózási ágazatait.
Igen, a hajózást is, hiszen a busák a csónakmotorok hangjának és vízkavarásának hatására magasra kiugrálnak a vízből, beugorhatnak a csónakba is, és a nagyobb testű (akár 70-80 kilós) példányaik komoly balesetet okozhatnak.
Megoldási kísérletek
Adott tehát egy nagy testű hal, amely Európában és Észak-Amerikában hatalmas tömegben lepi el a nyílt folyó- és állóvizeket, inváziós volta miatt korlátlanul fogható, fogyasztható, kimeríthetetlen biomassza. Ha már itt van, az élelmezési és klimatikus válság aduásza lehetne, ahogyan a horgászsporté is.
Lássuk először is, hogy mi a helyzet a busa húsával, amit sokan nem szeretnek, de megfelelő feldolgozással és elkészítéssel többek szerint komoly gasztronómiai értéke van, és nem utolsósorban igen egészséges.
Maga a hal szálkás, a hús „közepes” minőségű. Omega-3 zsírsavban gazdag, ami elfogyasztva a keringésünkre és az idegrendszerünkre is jótékony hatással van. Energiatartalma alacsony, tápanyagtartalma viszont magas.
Az A-, a D-, B1-, B2- és B12-vitamin kiváló forrása, megtalálhatók benne a magnézium, a kalcium, a vas, a cink, a szelén, és a jód, vagyis az emberi szervezet számára fontos nyomelemek.
Emellett könnyen emészthető és jól beépíthető a fogyókúrázók és a cukorbetegek táplálkozásába is.
A többi halhoz képest alacsony a foszfortartalma, ezért vesebetegek is fogyaszthatják. (Forrás: Agrárszektor) Mivel a busa vízközt lebegő planktonszervezetekkel táplálkozik, a folyókon érkező és az aljzatban akkumulálódó (kohászati és bányászati eredetű) nehézfém-szennyezés sem érintheti olyan mértékben, mint a többi halunkat.
Tehát bátran együk csak a busát, szervezetünk számára a bevitele „busás hasznot” hoz! Ehhez persze előbb ki kell fogni. Mi a helyzet a busa horgászatával? Magyarországon korlátlanul fogható és elvihető, sőt, mint minden inváziós fajunknak, a visszaengedését a törvény tiltja!
A busahorgászat kisebbfajta divattá kezd válni itthon is, ami nagyon helyes és örvendetes dolog. Jelenleg a fanatikus busahorgászaink által kivett mennyiség szinte vetekszik azzal, amit a hivatalos gyérítések fel tudnak mutatni.
Országos stratégiára van szükség, mielőtt nagyobb baj következik be
A busa visszaengedéséért tehát megbüntethet a halőr. Kivételt (egyelőre és sajnos) a külső akadással fogott busa jelenthet. Ilyen esetekben a különböző horgászrendek a hal visszaengedését írják elő. Ennek oka a gereblyézők és más orvahorgászati módszerrel dolgozók kiszűrése, sajnos tehát utóbbiakat a hazai horgászszabályozás szemlátomást még mindig nagyobb problémának tartja, mint a busa jelenlétét.
Miközben, mint említettem, az amerikai hadsereg 850 millió dollárt költ a busák távoltartására, a hazai horgászszabályozók és -kezelők lelki békéjét a busánál jobban zavarják a feltételezett orvhorgászok. Ezt az is világosan mutatja, hogy mindezidáig nem történt országos, érdemi lépés a busák visszaszorítása érdekében. A kiskörei hallépcsőben annak jogi státusza (ökológiai folyosó) miatt azóta sem végeztek gyérítéseket.
Egyes horgászkezelők a saját erejükből próbálkoznak gyérítéssel (pl. a Tisza tavi Sporthorgász Kft. által alkalmazott szerződéses halászok).
Égető szükség lesz előbb-utóbb egy országos gyérítési stratégiára és ezt követő konkrét, összehangolt és államilag finanszírozott lépésekre.
Minél később szánjuk rá magunkat, annál nagyobb lesz a baj, és annál több erőforrást, pénzt, időt kell majd ráfordítanunk.
A fő probléma, miként a törpeharcsa-gyérítésnél is, a „mit csináljunk vele”, vagyis a nagy mennyiségű kiszedett biomassza kezelése, felhasználása. Miközben mindkét halfaj húsa ehető és egészséges, csak a szállításuk és a feldolgozásuk kíván meg anyagi forrásokat.
Ahogyan haladunk előre a globális élelmezési válságban, ennek a közeljövőben még nagyobb jelentősége is lehet.
Köszönjük a részletes információkat Szendőfi Balázsnak!
(Forrás: Szendőfi Balázs, Képek: Szendőfi Balázs, Fehér Zoltán. Borítókép: IndyStar)