#talaljfogast
Image default

Megérkeztek a szép, darabos keszegek is Látóképre!

Megérkeztek a szép, darabos keszegek is Látóképre! A telepített halak között szép számmal volt 70-80 dekás, de nem volt ritka a kiló feletti sem!

Az év végi telepítések sorát a békés halak érkezésével folytatták Látóképen, azon belül is a keszegfélékkel.

Mint írták közösségi oldalukon, ezúttal 9 mázsa került kihelyezésre, ebből 600 kg vegyes volt, 1-3 nyaras egyedek. Karika keszegek, bodorkák(100 kg ), vörös szárnyú keszegek (100 kg) és dévérkeszegek érkeztek.

De emellett 300 kg gyönyörű, 70-80 dkg átlag súlyú dévérkeszegek is kerültek a népszerű horgászvízbe. A horgászok nagy örömére az újonnan érkező dévérek között akadtak köztük 1kg-os, illetve attól nagyobb példányok is.

Megjegyzik, hogy a keszeg állomány egyébként is nagyon szépen fejlődött az elmúlt években, a horgászok előszeretettel horgásznak rájuk, ezek a példányok pedig további szép fogásokat hozhatnak a jövőben.

A telepítés egyébként a Mohosz támogatásával valósult meg.

Pár napja süllő is jócskán jutott Látóképre

Szép számmal érkeztek süllők Látóképre. Örülhetnek a ragadozó halas horgászat szerelmesei!

Mint közösségi oldalukon írják, egyesületünk idén is részt vesz a Magyar Országos Horgász Szövetség által meghirdetett “Standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése “elnevezésű programban, ahogy a korábbi években is.

A MOHOSZ ÁLTAL TÁMOGATOTT TELEPÍTÉSEK ELSŐ ALKALMÁVAL NOVEMBER HÓNAPBAN 352 KG, 2 NYARAS, 20-25 CM SÜLLŐK ÉRKEZTEK A BIHARUGRAI HALGAZDASÁGBÓL.

A pergető versenyek eredményei is azt mutatják, hogy egyre szebb a ragadozó állomány, remélik ez a következő években tovább erősödik majd!

(Forrás: Látóképi-tározó Facebook)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Közel 40 kilósan újra horogra akadt a Nagy Fehér!

gyilkosbalna

Egy felvételen a hód és a farkasok a Jósva-patak gázlójánál!

gyilkosbalna

Gigantikus dévérkeszeg akadt horogra a Rábán!

gyilkosbalna