#talaljfogast
Image default

Végre! Elkezdődött az egyik legkülönlegesebb és legcsodálatosabb természeti jelenség: a tiszavirágzás!

Megkezdődött a tiszavirágzás, a rajzás elsőként Tiszainoka térségében figyelhető meg. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága pedig meghirdette az első megfigyelő túrákat is.

Kedd este erős előrajzás indult Tiszainoka térségében, így hivatalosan is megkezdődött a tiszavirágzás. Szerdától három estén keresztül, 5-én, 6-án és 7-én is tiszavirág megfigyelő túrákat hirdet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága a Tiszainokai Kikötőbe. A hivatalos tájékoztatása szerint 16 órától lehetőség lesz kézműveskedésre, 17:30-tól pedig Tálas László tart ismeretbővítő előadást a tiszavirágzásról – írta a csodálatos természeti jelenségről társoldalunk, a Lelépő! 

A program ide kattintva érhető el.

A tiszavirágzásról

A kérész azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon és utána szinte azonnal elpusztuljon. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára,

SAJNOS EURÓPÁBÓL A TISZAVIRÁG SZINTE TELJESEN ELTŰNT MÁR.

Ezért is fontos, hogy megtegyünk mindent azért, hogy nálunk továbbra is fennmaradjon ez a ritka kérészfaj. A kérészrajzás tehát nem más, mint e nyolc-tizenkét centiméter hosszú rovar tömeges rajzása.

A KÉRÉSZEK ÁLTALÁBAN JÚNIUS KÖZEPE TÁJÁN INDULNAK RÖVID ÚTJUKRA, IDÉN ERRE HAMARABB KERÜL SOR.

A védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent a horgászat céljából történő jogellenes elpusztítás, az állat gyűjtése, tekintettel arra, hogy e faj napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján, mint a Körös és a Bodrog-folyón található meg.

A JOGSZABÁLY A TISZAVIRÁG TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKÉT 10.000 FORINTBAN ÁLLAPÍTOTTA MEG EGYEDENKÉNT.

(Forrás: Lelépő, Fotók: Révész Gábor, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Megérkeztek a csukák a Körösökbe is!

gyilkosbalna

Szép számmal érkeztek süllők Látóképre

gyilkosbalna

Felsorolni is nehéz: 20-as tüköröst, 11-es spanyolt, 24-es tokot fogott Maconkán egy nap alatt a felvidéki pecás!

gyilkosbalna