#talaljfogast
Image default

Minden eddiginél biztonságosabb körülmények várják a hazatérő gólyákat

Minden eddiginél biztonságosabb körülmények várják a hazatérő gólyákat. Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre. A munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul.

Az E.ON 3200 fészekkel várja a gólyákat, száz új gólyafészektartóval, a régiek kijavításával, madárbarát hálózati átalakításokkal teszi biztonságosabbá a költést idén is – közölte az E.ON Hungária Csoport az MTI-vel.

Az E.ON Hungária Csoport idei madárvédelmi fejlesztései többszáz millió forintos költséggel járnak, melyet teljes egészében az energiacég finanszíroz – írták a közleményben.

A tájékoztatás szerint a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető cég egyes hulladéklerakók környékén a föld alá vitte a vezetékeket. Emellett új fészkeket is kihelyez, a nagyfeszültségű oszlopokra új költőládákat erősít a vércsék és sólymok számára is.

Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre. A munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága érdekében.

A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segítik. Ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban megsérült fészkeket újjáépítik, a mázsás súlyú, leborulásveszélyesek súlyán pedig a természetvédelmi szakemberek könnyítenek.

Idén már legalább 3200 fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest vármegyei áramhálózatán – emelték ki a közleményben, felidézve, hogy 2024-ben 548 fiókát gyűrűztek az E.ON segítségével a Dunántúlon.

Az E.ON az őszi-téli hónapokban avatkozik be a hátrahagyott fészkek környékén. Ilyenkor végzik a legtöbb fészeképítést, fészekjavítást és madárbarát hálózati átalakítást is. A fészekkihelyezéseket mindig előzetes egyeztetések alapján, a Nemzeti Parkok madárvédelmi szakembereinek javaslatai alapján végzik – emelte ki a vállalat.

(Forrás: Magyar Állatvédelem, MTI)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

44 kilós harcsa ugrott be a bojlira a 20+os ponty mellé!

gyilkosbalna

20+os ponty ugrott be meglepetésre a Kopaszi-gátnál!

gyilkosbalna

„Életem eddigi legnagyobb halát fogtam” – lelkendezett a majd 25-ös töves után Zsu, az ügyes horgász hölgy!

gyilkosbalna