Mocorognak a nagy pontyok Látóképen! Babotán József egy szem lebegő bojlival csípett el egy 16,35-öst a napokban.
Jégveszte után egyből gyönyörű pontyfogás! – címmel számolt be egy szép pontyfogásról közösségi oldalán a Látóképi-tározó.
Mint kiemelték, a múlt héten pénteken ki olvadt Látókép, többen is a horgászatot választották ennek örömére. Így tett Babotán József is, aki egy napos horgászatának helyszínéül a kíméleti melletti részt választotta.
A döntését egy gyönyörű, 16,35 kg súlyú tőponty is igazolja,
amelyet halőr kollégájuk nézett meg chip olvasóval. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a legutóbbi fogás óta közel egy kilót gyarapodott a súlya, ami örömteli! Horgásztársunk csalinak egy szem lebegő bojlit alkalmazott, a fogáshoz ezúton is gratulálunk! – tették hozzá.
Nemrég éjszakai mínuszok hozták meg a pontyokat Látóképen.
ifj. Szabó László és Harsányi Ádám ismét remekelt a népszerű vízen, és 17 pontyot tudtak horogra csalni!
Február elején, a befagyás előtt érkezett egy 24 órás horgászatra ifj. Szabó László és Harsányi Ádám – kezdte bejegyzését a Látóképi-tározó. A páros sikeres horgászatairól korábban is tettek már említést, most pedig ismét remekeltek a fiúk.
A 8. álláson a debreceni ágban ugyanis 17 pontyot sikerült fogniuk.
Most a kisebbek domináltak ugyan, de sikerült 10 kg feletti pontyokat is fotózniuk.
Sokszor a kapást is elég kicsikarni ebben az időszakban, és ha valaki kint tölti az éjszakát ilyenkor, annak már csak a kitartásért is jár a dicséret! A fogásokért meg pláne! – tették hozzá.
Gratulálunk!
40 kapást adott egy nap alatt nemrég a fiúknak Látókép!
A pontyok továbbra is aktívak – osztotta meg örömteli beszámolóját nemrég egy újabb sikeres horgásztúráról a Látóképi-tározó.
Mint írták, a múlt hét szombaton kilátogató Szabó László és Harsányi Ádám sikeréről számoltak be a minap, most újra a páros eredményeiről kaptak képeket.
A fiúk a szombati nap után vasárnap is neki vágtak a távnak, hogy újra a 2. behúzós pályán próbáljanak szerencsét.
Nos, megint nekik volt igazuk, ahogy azt a képek is mutatják:
a két nap alatt több mint 40 (!) kapást jegyezhettek, ez pedig dobós módszerrel.
Ez egy egyesületi tavon igen csak remek teljesítménynek mondható, elvégre nem nyár van, hanem december vége! Jár tehát az elismerés ismét a fiúknak, szép volt! – jegyezték meg.
Decemberben is érdemes volt pontyozni Látóképen!
A külső íven, a 2.szamú behúzós helyen horgászott a szombati napon Szabó László és Harsányi Ádám – osztotta meg a korábban említett posztban a Látóképi-tározó.
A fiúk gyalog tették meg a cucokkal a nem kis távot, és a ragyogó napsütés ellenére a széllel is meg kellett küzdeniük. Afáradozásuk azonban nem volt hiába való.
Nagyon szépen fogták a pontyokat, és a 10 kg feletti példányok mellett egy 15 kg felettit is sikerült elcsípniük!
A kitartás és az eredmény is dicsérendő, gratulálunk nekik!
(Forrás: Látóképi-tározó)