#talaljfogast
Image default

Nem tudott leállni az idős rapsic, azt mondta a „vérében van” az orvhalászat

Nem tudott leállni az idős rapsic, azt mondta a „vérében van” az orvhalászat! A férfit már többször kapták el, most is feljelentették.  

Az Ásványi-ágrendszerben bukott le az az idős pecás, aki faágakhoz kötött véghorgokkal próbált halat fogni – írta honlapján a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége. Sajnos sikerült is a 73 éves, orvhalászatért már többször felelősségre vont nyugdíjasnak.

Az ősi halászok egyik módszere volt véghorgok alkalmazása, de ez már jó ideje tiltott eszköz. Aki nem ismerné: a rapsic a damilra horgokat köt, a végét kiköti egy parti fához, a másik végét pedig felcsalizva bedobja a vízbe – írják.

Ásványrárónál az Ásványi-ágrendszerben vettek észre a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének halőrei véghorgot a napokban. Nem szedték fel rögtön, hanem megvárták, amíg megérkezik a tulajdonosuk, s megnézi, hogy mi akadt a horogba. A férfi egy csónakból három bottal pecázott, mint kiderült, csalihalakat (keszegeket) fogott a véghorgokra. Amikor elkezdte kihúzni a tiltott eszközt, akkor derült ki ugyanis, hogy nem is egy, hanem összesen öt véghorgot használt.

Négyet felcsalizott kishallal, egyen pedig már fogott is egy 89 dekagrammos csukát.

A halőrök ekkor érték tetten az orvhalászatért már többször felelősségre vont 73 éves helyi nyugdíjast. Bűncselekmény lévén a rendőrök is helyszínre érkeztek. Kérdésükre, hogy miért nem szabályosan horgászok, azt válaszolta: az effajta módszer a vérében van. Ellene a rendőrségen és az illetékes halászati hatóságnál is feljelentést tettek.

(Forrás: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetség)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Változtak a vadgázolás szabályai, de azért továbbra is óvatosan vezessünk kedvenc horgászhelyeinkre!

gyilkosbalna

Így alakulnak a FŐHESZ jegyárai 2024-ben

szurkeharcsa

Retteghetnek a kormoránok Csongrád-Csanádban!

gyilkosbalna