#talaljfogast
Image default

Kapitális pontyok érkeztek a csongrádi vizekbe!

Kapitális pontyok érkeztek a csongrádi vizekbe! A Szövetség 15 mázsa 6 kg feletti bajuszost telepített a  kiemelt horgászvizekbe.

„Örömmel tájékoztatjuk a pontyhorgászokat, hogy 2023. november 15-én 6 kg feletti pontyok telepítését végeztük zárt horgászvizeinken.” – kezdte bejegyzését a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

Mint hangsúlyozzák, az előzetes tervnek megfelelően összesen 15 mázsa 6 kg feletti állomány került a vármegye kiemelt horgászvizeibe:

az Atkai-holtágba (612 kg), a Gyálai-holtág (610 kg) egyes szakaszaiba (Lisztes, Sárgás, Görbe) valamint a Maty-éri víztározóba (308 kg).

Idén először – 2023 őszén – a Magyar Országos Horgász Szövetség meghirdette halállományfejlesztési pályázatát, melyen a HECSMSZ sikeresen pályázott.

Az érkező halak védelmének érdekében a telepítésen a halőrök nagy létszámban vettek részt, a szállító tartályokból egyszerre 2-3 darabot kiemelve, a vízbe gázolva engedték szabadon őket, hogy minél kevésbé sérüljenek. A telepítés dokumentációjának érdekében néhány példányt lefotóztak, mérlegeltek. Természetesen igyekeztek, hogy minél kevesebb időt töltsenek a pontybölcsőben, minél hamarabb úszhassanak ők is társaik után – írták.

Az Gyálai-holtág Sárgás és Görbe szakaszához a szállító autó az előző nap leesett tekintélyes mennyiségű eső miatt nem tudott bejutni, így a szövetség terepjárójával kerültek ezek a halak átszállításra, hiszen nem szerették volna, hogy az itt horgászó pecásoknak ne jusson a beszerzett állományból.

Fontos tudnia a horgászoknak, hogy az érintett horgászvizekből a 6 kg feletti pontyok megtartása tilos!

Így bíznak benne hogy a meglévő állományt gazdagítva sokáig örömet fognak okozni a szerencsés horgászoknak.

Jelen program a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg.

Reméljük, hogy a fotóinkon megörökített pontyokkal nemsokára horgásztársaink is találkoznak és viszontláthatjuk őket egy új fényképen, ahol már egy mosolygós horgász tartja a kezében őket.  Görbüljön! ” – zárták az örömteli beszámolót.

(Forrás: HECSMSZ)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Süllőfészkek kihelyezésével biztosítja a KEMHESZ az ezüst rablóhalaink biztonságos ívását!

gyilkosbalna

Újra megdőlt az országos koi ponty rekord!

gyilkosbalna

Lenyűgöző látvánnyal ért véget a tiszavirágzás!

gyilkosbalna