#talaljfogast
Image default

Orvhalászokat fogtak a fővárosi halőrök!

Orvhalászokat fogtak a fővárosi halőrök! A két rabsic a karácsonyi halat illegális módszerrel próbálta megfogni.

Sikeres rajtaütés történt Vác térségében – osztotta meg a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége. Mint írták, a halőr kollégáik a hétvégén nyakon csíptek két orvhalászt, akik a karácsonyi halat illegális módszerrel próbálták megfogni.

A tettenérést két hetes megfigyelés előzte meg, majd az akció a Nagymarosi Vízirendészet kollégáival közösen valósult meg. Nagy segítségükre volt a hőkamera és az éjjellátó, mellyel nyomon tudták követni az elkövetők tevékenységét.
Az intézkedés során egy 50 méter hosszú és 2 méter széles nyakzóhálót sikerült lefoglalni, melyben egy 32 cm-es paduc volt, sajnos már élettelen állapotban.
A két elkövető ellen a Vízirendészet, valamint Szövetségünk is megtette a feljelentést. Több évi horgászattól való eltiltásra és komoly pénzbírságra, de akár börtönbüntetésre (az állatkínzás tényének ismeretében) is számíthatnak az orvhalászok.

(Forrás:  Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Nem zavarta a „sporit” a 6 kilós súlyhatár, és hogy ikrás, simán hazavitte volna a 17-es vadvízi pontyot!

gyilkosbalna

Lenyűgöző mérleg: 33 ponttyal lepte meg a horgászpárost az Ezerjó Horgásztó!

gyilkosbalna

Hatalmas összefogással mentették meg a jég fogságába esett hattyút a Tisza-tavon!

gyilkosbalna