#talaljfogast
Image default

2000 kg harcsát telepített a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége

2000 kg harcsát telepített a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége

Az elmúlt héten ismét sikeres haltelepítést hajtottunk végre a Duna Komárom–Esztergom vármegyei szakaszán, valamint a Szőny–Füzitői csatornában 80kg. A telepítés során összesen 2000 kg harcsa került a vízbe, több jól ismert és népszerű horgászhelyen – számolt be róla örömmel a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége.

A halakat az alábbi helyszíneken helyezték ki:
Esztergomi szénrakodó – 500kg
Táti temető alatti Duna-szakasz – 420kg
Neszmélyi Hajós Skanzen környéke – 500kg
Szőnyi mellékág – 500kg

Mint írták, a harcsa a Duna egyik legizgalmasabb ragadozó hala, amely nemcsak a kapitális fogások lehetőségét hordozza magában, hanem a víz természetes egyensúlyában is fontos szerepet játszik. Bíznak benne, hogy a most kihelyezett állomány hamar megtalálja új élőhelyét, és a következő időszakban sok szép élményt tartogat majd a horgászok számára.

Arra biztatnak mindenkit, hogy használják ki a tavaszi időszak lehetőségeit, látogassanak el a Duna-partokra, és próbálják meg becserkészni a frissen telepített harcsákat. Legyen szó parti vagy csónakos horgászatról, a Duna mindig tartogat meglepetéseket.

A KEMHESZ továbbra is azon dolgozik, hogy a kezelésünkben lévő vizek halállománya gyarapodjon, és minél jobb horgászélményt biztosítson minden pecás számára.
Mindenkinek sikeres horgászatot kívánunk! – tették hozzá.

(Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Meseszép, 12 kilós süllő aladt horogvégre Soroksáron!

gyilkosbalna

Sok hattyú fagy bele a tavak jegébe, azonnal értesítsük az állatmentőket ha fogságba esett madarat látunk!

gyilkosbalna

Kétszer is dupla kapással jelentkeztek a nagypontyok a Carplove horgásztavon!

gyilkosbalna
#talaljfogast
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.