Egy nő, egy csónak és egy 190 centiméteres harcsa – Zsóka életének eddigi rekordfogása Fehérvárcsurgón.
Az átélt fárasztás nemcsak fizikailag állította komoly próba elé, hanem olyan élményt is adott neki, amelyre minden bizonnyal még hosszú ideig emlékezni fog. Zsóka most saját szavaival meséli el, hogyan sikerült partra segítenie élete eddigi legnagyobb harcsáját a kapitális bajszosokról méltán híres Fehérvárcsurgói-víztározón. Megtudhatjuk, milyen érzés nőként a nagyhalas horgászat világában helytállni, és miért jelenti számára sokkal többet a horgászat egyszerű halfogásnál.

Ismerd meg a tó állásait valós, hiteles információk alapján a FishMap Horgász Appban!
„Minden évben van egy időszak, amit a férjemmel már szinte hagyományszerűen várunk: ilyenkor irány a Fehérvárcsurgói-víztározó, ahol a horgászat és azon belül is a harcsázás kerül a középpontba.
Néhány évvel ezelőtt még főként pontyoztunk, de egyszer megszületett bennem a gondolat: szeretnék harcsázni. Mindig is hatalmas tisztelettel néztem azokra a horgászokra, akik ilyen óriási halakat tudnak megfogni. Akkor még nem gondoltam, hogy néhány év múlva én magam is egy közel kétméteres harcsával állhatok majd szemben.
Körülbelül három éve harcsázunk, és hála Istennek, eddig mindig eredményesen telt a horgászat. Az idei azonban minden korábbi élményt felülírt.” – kezdte beszámolóját
190 centiméter – az eddigi rekordom
„Aznap este sem gondoltam volna, hogy életem eddigi legnagyobb harcsája érkezik majd. Bojás harcsázási technikával horgásztunk, amikor este 20:30 körül megtörtént a kapás.
A következő percekben már csak az számított, hogy sikerüljön megfékezni és biztonságosan a csónakba terelni a halat.
A meleg időjárás miatt a fárasztás nagyjából 15 percig tartott a csónakból. Minden egyes másodpercben éreztem a hal erejét. A harcsa nem adta könnyen magát, én pedig próbáltam minden erőmet és tapasztalatomat összeszedni. Amikor végül bekerült a csónakba, szó szerint remegett a kezem és a lábam. Az adrenalintól szinte alig tudtam felfogni, mi történt.
Ott feküdt előttem egy gyönyörű, 190 centiméter hosszú harcsa.
Ez lett az eddigi rekordom.
És a fárasztásnak még a nyoma is megmaradt: a combhajlatomon kialakult véraláfutás pontosan emlékeztet arra, mekkora erővel kellett megtartanom ezt a hatalmas halat.” – mesélte büszkén.
„Egy nő nem tud ekkora halat megfogni?”
„Talán az egyik legérdekesebb része ennek az egész történetnek nem is maga a fogás, hanem az, hogy nőként még mindig sokszor találkozom kétkedéssel a horgászok között.
Sajnos vannak, akik egyszerűen nem hiszik el, hogy egy nő is képes lehet ekkora halat megfogni és kifárasztani.
Kapok negatív kommenteket is, és az is előfordul, hogy a horgászatunk néhány ember szemét szúrja.
De mi ennek ellenére folytatjuk. Mert szeretjük.
Szeretjük a természetet, a vízpart csendjét, a várakozást, és legfőképpen azt az érzést, amikor megszólal a kapásjelző, és hirtelen minden más megszűnik körülöttünk.
A horgászat számomra nem arról szól, hogy nő vagy férfi áll a botonál. Amikor megszólal a jelző, nincs különbség. Ott csak a hal, a felszerelés, a víz és az ember van.
És igen, az adrenalin rengeteget számít. Abban a pillanatban olyan erőt és elszántságot érzek, amiről hétköznapi körülmények között talán nem is gondolnám, hogy bennem van.”
A legjobb horgásztárs
„Ebben az egészben azonban nem vagyok egyedül. A férjem a legjobb horgásztársam. Segít mindenben, ott van mellettem a nehéz pillanatokban, és ugyanúgy örül az én sikereimnek, ahogyan én az övéinek. Nincs rivalizálás közöttünk. Ha ő fog egy gyönyörű halat, én ugyanúgy büszke vagyok rá. Ha pedig én érek el egy újabb rekordot, ő az elsők között örül velem.
Talán éppen ezért olyan különleges számunkra ez a sport.

Nemcsak halakat fogunk.Élményeket gyűjtünk.
A 190 centiméteres harcsa pedig örökre az egyik legszebb közös emlékünk marad a Fehérvárcsurgói-víztározóról.
És hogy lesz-e ennél nagyobb?
Remélem, igen.
Mert a következő kapásnál újra ott lesz az a bizonyos remegő kéz, a hatalmas adrenalin és az érzés, amiért évről évre visszatérünk.
Vajon mi van a zsinór másik végén?” – zárta sorait.
Gratulálunk a gyönyörű fogáshoz, és sok hasonló élményt kívánunk még a jövőben!


