#talaljfogast
Image default

Mázsás harcsát pergettek a Fehérvárcsurgói Víztározóból!

Mázsás harcsát pergettek a Fehérvárcsurgói Víztározóból! A bitang nagy bajuszos 237 centiméteres hosszúságú volt és egészen pontosan 101.1 kg-ot nyomott a hitelesítés során.

Kucsák László (Kutyus Doktor) a legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg a rendkívüli fogását. Mint írja, az idei év legjobb napját élte át – köszönhetően a kapitális harinak!

A pecás napsütéses napon kezdett el pergetni a víztározó sekély vizén, de nem jött a reggeli kapás. Ezután fokozatosan a mély vìz felé haladva dobált a legjobbnak vélt helyeken.

Maximum 15-20 percet töltött egy-egy részen mert azt tapasztalta korábban, hogyha kicsit is éhes a harcsa, az kiderül az első pár dobásbòl.

Délelőtt 11 òra körül egy 5 méter körüli vìzen, a fenék közelében vezetett Fox Rage Replicant 16 cm-es csalira éhezett meg az öreg ,,mohoshátú” bajszos harcsa – írta László.

A hatalmas harcsával emberfeletti küzdelem indult meg a bevágás után. 1 òra 40 percig tartott a fárasztás és elég nehezen ment mivel egyedül volt kint a horgász.

A fárasztó harc végén aztán sikerült part közelébe húznia a kapitális halat, majd partròl folytatva végül kifogni.

Mint írja, természetesen a hitelesítés és egy pár fénykép után visszaengedték az éltető elemébe.

Bejegyzése zárásaként a boldog horgász köszöni a halőr kollégának, valamint a helyi pecásoknak a közreműködést, akik segítettek megörökíteni ezeket a felejthetetlen pillanatokat.

A kapitális fogás pontos részleteit az alábbikaban osztotta meg Kucsák László:

Hal súlya: 101.1 kg
Hossz: 237 cm
Kerület: 118 cm
Hely: Fehérvárcsurgói Víztározó
Felszerelés: 2.7 m Fox Rage bot,
6000-es lassú áttételű tengeri orsò. Főzsinòr: 0.23-as 8 szálas fonott, 0.62 fluorocarbon előke.
Csali : Fox Rage Replicant Catfish
16 cm 51 gramm.
Fox Rage Team Hungary Fotók: Facebook (Kutyus Doktor profilja)

2 méter feletti, óriási harcsa az új rekord a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon

A napokban számoltunk be róla, hogy 2 méter feletti, óriási harcsa lett az új rekord a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon. A hatalmas hal 74 kilogrammot nyomott, és Szigetcsépen csalta horogra Dani Tamás.
Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) közösségi oldalán jelentette be az örömhírt, mely szerint megdőlt az abszolút harcsarekord a Ráckevei Soroksári -Duna-ágon (RSD), miután egy szerencsés horgász kifogott egy 74 kilogrammos gigantikus bajuszost.

„A MAI NAPON MEGDŐLT A HIVATALOS DUNA-ÁGI ABSZOLÚT HARCSAREKORD EGY HITELESÍTETT 74 KILOGRAMMOS PÉLDÁNNYAL”

– írta a Szövetség szombaton.

A több mint kétméteres ragadozót Szigetcsépen fogták ki 20-25 perces csónakos fárasztást követően – derül ki a beszámolóból. A halat a mérlegelés és hitelesítés után természetesen visszaengedték a vízbe.

A harcsát Dani Tamás terelte partra, aki egy bodorkával csalizott stupekes készséget használt rablóhalazáshoz. A harcsa nem sokkal éjfél után vett fel a neki felkínált csalit.

Mint a portál írja, még sosem tereltek partra olyan, 200 centimétert meghaladó méretű harcsát az RSD-ből, amely felkerült volna a rekordlistára.

Ezúton is gratulálunk szerencsés horgásztársainknak a hatalmas fogásokhoz és további szép sikereket kívánunk nekik a jövőben!

(Forrás és képek: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ/ Kucsák László/Kutyus Doktor)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

10 kg feletti pontyok, gyönyörű compó, vörösszárnyú rakós bottal – Soltész Lóránt remekelt a Látóképi-tározón

gyilkosbalna

Szőnyegként borította be a 100 tonna haltetem a görög partokat

gyilkosbalna

Véget ért a harcsafogó országos bajnokság első fordulója

gyilkosbalna