#talaljfogast
Image default

Dübörög a haltelepítés a Balatonnál, most 1700 kg süllő érkezett!

Dübörög a haltelepítés a Balatonnál, most 1700 kg süllő érkezett! Örülhetnek a horgászat szerelmesei, hiszen jelentősen túlteljesítette a kitűzött mennyiséget a Szövetség. 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.  közösségi oldalán osztotta meg, hogy november 23-án, több mint 1 700 kg egynyaras süllőt telepítettek a Balatonba.

A mostani fuvarokkal együtt idén összesen 8 355 kg süllő került a tóba, tehát jelentősen sikerült túlhaladni az éves 6 tonnás kötelezettségüket! – közölték.

Az összesen 1 764 kg egynyaras süllő az alábbi helyszíneken került a „Magyar Tengerbe”:

Fonyód, kikötő – 304 kg
Balatonlelle, kikötő – 600 kg
Balatonfüred, Kékszalag Port kikötő – 860 kg

Megjegyezték, jövő héten folytatják a munkát!

Múlt héten a süllő mellett compó is került a vízbe!

Néhány napja remek hírt közöltünk a Balatonról: tonnányi compó és süllő került a „tengerünkbe”! A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt az idei évnél tervezett mennyiségnél jóval több compót telepített a vízbe.
A Társaság Balatoni Hal közösségi oldalán számolt be, hogy a tegnapi napon, egynyaras süllő és háromnyaras compó került telepítetésre a Balatonba.

 

SÜLLŐBŐL EZZEL a telepítéssel 5 926 KG KERÜLT A TÓBA.
A teljes mennyiséget december közepéig tervezik a Balatonba juttatni.

Mint írták, november 16-án 620 kg egynyaras „sárkány” került a vízbe Balatonkenesén, a helyi Horgászegyesület kikötőjében.

EMELLETT 1 000 KG HÁROMNYARAS COMPÓT A BALATON ÉSZAKI PARTJÁN.

Az említett mennyiségű compót, három darab helyszínen engedték le a halszállító autóról:

  • Balatonfűzfő, helyi Horgászegyesület kikötője
  • Csopak, Apáca strand
  • Révfülöp, kikötő melletti terület

 

(Forrás: Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

2 méter feletti, óriási harcsa az új rekord a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon!

gyilkosbalna

Megérkeztek a csukák a Körösökbe is!

gyilkosbalna

Egy 50+-os harcsával vezet a Törpeharcsa-team a Balzer Adrenalin Cat Kupán!

gyilkosbalna