Egymillió süllőivadék kerül kihelyezésre az RSD-be április elején! A második ivadék kihelyezést pedig a hónap második hetében tervezi a Szövetség.
Jól halad a süllőkeltetés! – osztotta meg közösségi oldalán az információt a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.
Mint írják, a korai tavasznak köszönhetően a halkeltetőkben az első süllők kikeltek a fészkekről, közülük az első 1 000 000 db kihelyezését az RSD-be 2024.04.02-án tervezik.

Megjegyzik, hogy a további 50 fészek vélhetően a húsvéti hétvégén kel, ezért a második süllőlárva kihelyezés április 5-én vagy 8-án lesz, a hőmérséklet függvényében. Ekkor már a csuka lárva is vélhetően kihelyezhető stádiumban lesz – írták.
Nemrég fejeződött be az első tavaszi pontytelepítés az RSD-n: 43 tonnát is meghaladták a vízbe juttatott bajuszosok!
Március 14-én befejeződött a tavaszi telepítések első üteme, melynek során 31.570 kg pikkelyes ponttyal gyarapodott a főág halállománya, a mellékvizekre pedig további 12.130 kg pontyot szállítottunk, vagyis a telepítés összmennyisége a terveket szokás szerint túlteljesítve 43.700 kg volt! – írja közösségi oldalán a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.

Március 8-án 6.000 kg egynyaras ponty dömsödi telepítésével kezdték meg a tavaszi Duna-ági halasításokat. Majd 11-én következett a dömsödi 5-ös tó lehalászása, ahonnan 37.700 kg fogható méretű (2-3 kg-os) háromnyaras pontyot szállítottak ki a főágra és a mellékvizekre egyenletesen elosztva.
Mint írták, 2024-től új rendszerben bonyolítják le a pontytelepítéseket. A főág nyolc állandó helyszínére folyamkilométer szerint arányosan elosztva, lehetőség szerint egyenletes mennyiségben szállítják ki a halat. Ezt a tervet már tavasszal sikerült is végrehajtani, több új telepítőhely bevonásával. Folytatás várhatóan húsvét után, egynyaras pontytelepítéssel következik- zárta bejegyzését a Szövetség.
(Forrás és fotó: Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség)

