#talaljfogast
Image default

Első dobásra méteres csukát pergetett!

Első dobásra méteres csukát pergetett! A kapitális krokodil rendesen megtornáztatta a botot és a horgászt, de végül megadta magát!

Szabó Ábel szakavatott pergetőhorgász, aki rendszeresen hódol rablóhalas szenvedélyének. Most éppen egy komoly csukát fogott az egyik népszerű horgásztavon, melyről egy rövid beszámolót osztott meg – nagy örömünkre!

Sziasztok!
Az utóbbi hetekben többször megfordultam a Diana és Zoltán Horgásztavon, ugyanis VM Fishing-gel karöltve már én is a Chervy csalikon dolgozok. Összevonva kellemeset a hasznossal, szoktam azért dobálni is a tavakon, hol csukák, hol süllők reményében.
Így történt ez most csütörtökön is. Nem kellett sokat menjek az első kapásért, már az első stégen lemaradt egy 60 centi körüli csukesz.
Második stéghez érve pedig első dobásra egy óriási ütést éreztem, majd megindult az alább látható gőzmozdony.
Rendesen megtornáztatta az 5-21 grammos Hearty Rise Pro Force botot, de kb. 5 percnyi fárasztás után sikerült kezem között tartanom eddigi legnagyobb csukámat, alig pár centi választotta el az 1 méteres hosszúságtól.
Délután pedig sor került a Zoltán tavi csukatelepítésre és mivel korábban még nem voltam ilyen esemény részese, így én is segítettem ebben a halőröknek.
Gratulálunk a szép fogáshoz!

Az RSD-n 13 feletti rekord krokodilt fogott Bréda Denis!

Újabb szenzációs rekordnak örülhetnek az RSD szerelmesei! Kapitális csukafogással dőlt meg Ráckevén a Duna-ági krokodil-rekord! – számoltunk be a hírről nemrég. 

Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség közölte közösségi oldalán, hogy a Duna-ági Rekordlistán abszolút rekord csukát hitelesítettek halőreik! A 13,13 kg-os, 103 cm hosszú fenevad kishallal csalizott úszós készségre rabolt rá 2023. november 4-én délután 17 órakor Ráckevén, a Somlyó-szigeten. Denis Bréda napijegyes horgásztársuk mindössze kétperces fárasztás után emelte partra ezt a csodálatos ragadozót, amit 2024-es területi jeggyel jutalmaztak. A csuka mérlegelés után sértetlenül úszott tovább.

Portálunk megkereste a szerencsés horgászt, aki elárulta, hogy már a „kezdés” sem volt zökkenőmentes…  „Egész nap próbáltam „normális” csukának való méretű csalihalat fogni, de nem akart összejönni. Így be kellett érnem egy kisebb 7-8 cm hosszúságú dévérkeszeggel.” – árulta el Bréda Denis.

Hogy gyakran látogatja-e az RSD-t, Denis elmondta, hogy korábban már készített az RSD szigethalmi szakaszán egy pergető filmet és itt készült el tavaly november elején Lábas Norbert barátjával közösen a „Hajsza egy rekord csukáért” videó sorozata is.

(Forrás: Szabó Ábel Facebook)

KAPCSOLÓDÓ

Éjféli, majd’ 20-as pikkelyessel dőlt meg a Fás-tavi pontyrekord!

gyilkosbalna

Hamarosan kezdődik az év leglátványosabb időszaka, a tiszavirágzás!

gyilkosbalna

Felejthetetlen élmény lehetett a hatalmas, 3 kilós sügérrel megküzdeni!

gyilkosbalna