Emmanuel Williams lett az első ember, aki kardhalat fogott egy jet-skiről! Nem is akármilyet, hiszen a hal 100 kilogrammot nyomott!
A Sport Fishing számolt be róla, hogy 2023. augusztus 23-án Emmanuel Williams lett az első ember a világon, aki valaha is kardhalat fogott egy egyszemélyes vízi járműről.
A fiatal és kalandvágyó floridai horgász, hatalmas álma teljesült ezzel a nagyszerű fogással – emelte ki a portál. A 23 éves Emmanuel Williams 14 órát vezetett a louisianai Venice-be, hogy augusztus 20-án napkeltekor vízre szálljon. Ezután 20 mérföldet motorozott a nyílt vízhez, majd további 20 mérföldet a horgászhelyre a 12 láb (nagyjából: 3,6 méter) hosszú Sea-Doo FishPro Trophy nevű, horgászatra épített jet-skijével.
Az volt a célja, hogy valóra váltsa négy évvel korábban bejelentett tervét: ő lesz az első ember, aki jet-skiről kardhalat fog.
Williams-t egy barátja, Sebastian Noel is elkísérte az útra. Velencében kapcsolatba léptek Blake Rigby kapitánnyal, aki helyi ismeretekkel szolgált, és a hajójáról kísérte Williams és Noel útját. Tyler Fischer volt a társaság negyedik tagja, akinek feladata a horgásztúra során a fényképek készítése volt.
„Blake kapitány eligazított minket, és Sebastian felpattant velem a jet-skire” – emlékezett vissza. „A csalinkat körülbelül 1400 láb mélyre küldtük le a vízbe.” Egy 12/0-s J-horgot használtak tintahallal csalizva. A felszerelés egy Shimano Talica 50-es és egy Check’n Bottom egyedi horgászbot volt.
„Eléggé izgatott voltam, és nagyon szerettem volna megfogni ezt a halat” – mondta Williams. „Pár óra várakozás után a morál egy kicsit lecsökkent ugyan, de kitartottunk, aztán kapásunk volt. Hihetetlenül izgatott voltam, hogy harcba szállhattam ezzel a hallal.” – árulta el Williams.
100 kg-ot nyomott a hatalmas kardhal
A fárasztás hosszú percei után végül megpillantották a kardhal megcsillanó fehér fényét a víz alatt. „Üvöltöttem Sebastiannak, ‘Szúrd meg, szúrd meg, szúrd meg!’. Nem tudtam elképzelni, hogy az a hal elmenekül.” – mesélte a szerencsés horgász.
A hal ekkor jött rá, hogy mi is történik valójában, és teljesen megvadult – csapkodta a csőrét, megállás nélkül vert a farkával, és szó szerint körbe-körbe húzta a Sea-Doo-t.
„És akkor ennyi volt, megfogtuk” – mondta.
„Hihetetlenül örültünk. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Amennyire én tudom, ez volt az első kardhal, amelyet valaha jet-skivel fogtak, és ezt dokumentálták.” Ezután átrakták a kardhalat Rigby hűtőtáskájába, és megkezdték a hosszú utat vissza a velencei lakóhajójukhoz. Partot érve megpucolták és kifilézték a halat.
Williams egyébként internetes tartalomkészítő, aki ismert cégekkel dolgozik együtt, és népszerű YouTube-csatornát is üzemeltet. A jet-skiről való horgászat azért kedveli, mert így közelebb érzi magát a tengerhez és a halakhoz – árulta el magáról.
„Ha akarnék, biztosan tudnék egy hajót szerezni” – mondta. „Először jet-skivel horgásztam nyílt tengeren. Egyszerűen beleszerettem ebbe és a kihívásba. Ez egy másfajta kapcsolat a vízzel, és sokkal intimebb. Határozottan nagyobb kihívást jelent.
„A hely egy dolog – nem tudsz egy egész arzenálnyi botot magaddal vinni. De más szempontból van egyfajta előnyöd, mert ha véletlenül meglátok, mondjuk, egy tonhalrajt, akkor sokkal csendesebben tudok rájuk fordulni, mint egy hajóval.” – mondta.
Huszonhárom éves Williamsnek további nagy céljai vannak, melyeket persze jet-skijével szeretne megvalósítani.
„Sok nagy tervem van, ami a horgászatot illeti” – mondta. „Csak utazni és különleges halakat szeretnék fogni. Mindenképpen nagy tonhalakat akarok fogni, sárgaúszójú és kékúszójú tonhalat, valamint fekete és kék marlint. Ezek lesznek a következő halak, amikre vadászni fogok.”
(Forrás: SportFishing, Fotók: Courtesy Tyler Fischer)