#talaljfogast
Image default

Idén is feloldották a pontytilalmat a Balaton főmedrében!

Idén is feloldották a pontytilalmat a Balaton főmedrében! A tilalom viszont a befolyó vizekben és a Kis-Balatonon érvényben marad. 

Társaságunk kérvénye nyomán idén is feloldotta a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztálya a ponty fajlagos tilalmi idejét a Balaton főmedrében – közölte honlapján a Balatoni Hal. 

Ugyanakkor nem vonatkozik a feloldás a Balaton befolyó vizeire, és a Kis-Balatonra sem!

– jegyezték meg.

Mint írták, korábban már előre jelezték a várható döntés megszületését. Örömmel közülték, hogy április 22-én reggel érkezett meg hozzájuk az említett hatóság SO/FM/01097-4/2024. ügyiratszámú határozata, melyben értesítette a Társaságot a kérelmünk pozitív elbírálásáról.

A korábbi évektől eltérően „a fajlagos tilalmi időszak alóli felmentés kizárólag a Balaton tómedrére vonatkozik, a befolyó vizek teljes szakaszán a korlátozás továbbra is fenn áll”,

azaz a tilalmi időszakban pontyra horgászni kizárólag a Balaton tómedrében szabad.

A Balatonba folyó csatronák, patakok (és sédek) teljes hosszán, valamint a Zala-folyó Társaságuk kezelésébe tartozó szakaszain és a Kis-Balatonon az országosan elrendelt törvényi szabályozásnak megfelelően május 2. és május 31. között tilos megtartani a horogra akadó pontyokat.

Külön felhívnják a figyelmet, hogy a horgászrend 49. pontját a pontytilalom esetében is be kell tartani. Azaz ahol a tilalom életben van, ott célzottan tilos pontyra horgászni. Ha más fajra történő horgászat közben véletlenül ismétlődően tilalmas hal akad a horogra, a horgász köteles módszert és/vagy helyet változtatni!

Az említett határozat lényegi részlete:

 

(Forrás: Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Hamarosan startol az Atka Kupa, még nevezhetnek a csapatok!

gyilkosbalna

Gigantikus, 60 kiló feletti tokhal akadt horogra Baján!

szurkeharcsa

Dupla dinamit! Két süllő, két egymást követő dobásból a Tisza-tavon!

szurkeharcsa