Labáth Zita 33+os óriással új pontyrekordot állított fel Látóképen! „Amikor megláttam, hogy milyen hatalmas, ledöbbentem és az járt a fejemben ez a tó legnagyobb pontya, a Félszemű lesz.” – emlékezett vissza Zita a fárásztás legszebb pillanataira!
Rendkívül örömteli beszámolót kaptunk Labáth Zita horgász hölgytől. Zita sikeres horgász, megismerkedett már számos módszerrel, de a pontyozást szereti legjobban. Számos szép fogással is büszkélkedhet, és most egy hatalmas, legendás óriást tudott horogra csalni, hiszen sikerült bölcsőbe fektetnie Félszeműt, a 33+os gyönyörű látóképi tövest!
Nagy örömünkre Zita beszámolt magazinunknak a fogás körülményeiről, melyet az alábbiakban osztunk meg:
„Labáth Zita vagyok, Debrecenben élek. 4 éve horgászom, általában a környékemen lévő tavakon. Megismerkedtem a süllőzéssel, harcsázással, de pontyozni jobban szeretek. Az elmúlt 2 évben sokaktól tanultam, ebből építkezem a horgászatok alkalmával, de sokszor hallgatok a megérzéseimre. Igyekszem szelektálni a halakat. Inkább legyen pár óra kapás nélkül, de aztán jöjjenek a 10+-os halak. Nagyon sok 10 kg feletti halat fogtam már, egy alkalommal pontyozás közben egy 18 kg-os harcsát is sikerült a partra terelni.
Közel 20 kilós volt eddig Zita egyéni rekordja
2022. októberében 2 héten belül 2x sikerült a saját rekordomat átlépni 2 különböző tavon: előbb egy 18,3 kg-os tövessel, majd egy 18,5 kg-os tükrössel. Idén májusban kezdtem el a Látóképi-tározóra járni. Mindig más helyre ülök, próbálom kiismerni a víz adottságait. Általában a Hortobágyi ágon próbálkozom. 10.23-án kint voltam, de eredménytelenül. 10.25-én délelőtt újra probálkoztam a szivattyúházzal majdnem szemben. Az egyik boton bojliztam, a másikon rövidebb távon bageztem. Később a bages etetésemre dobtam rá a bojlis szereléket. 1 szem 24 mm-es sózott Bait Bait Hívó szó volt a csalim megfaragva. Épp telefonáltam a Lucky Fishing tulajdonosával, meg is hozta a szerencsémet, alig pár szót váltottunk és megszólalt a jelzőm. Lassan kezdte el húzni a zsinórt, ebből már sejtettem, hogy nagyobb hal lesz. Közel 20 perc volt a fárasztás.
Amikor megláttam, hogy milyen hatalmas, ledöbbentem és az járt a fejemben ez a tó legnagyobb pontya, a Félszemű lesz.
Megmerítettem, de tudtam, a partszakasz kicsit csúszós és meredek, esélyem se lesz a bölcsőbe emelni! Ígyhát szóltam az új szomszédaimnak San.Co-nak és G.Dániel Carp Anglernek, hogy segítsenek.
A halat mérlegelővel kiemelték, én közben hívtam a halőrt. Utoljàra, ha jól emlékszem kb 1,5 hónappal korábban 29,2 kg volt a súlya,
most 33,45 kg, mely jelenleg Látókép új tórekordja.
A hal súlya és épsége érdekében a fotózáshoz, visszaengedéshez Dani segítségemre volt. Ezúton is köszönöm a segítségüket.
Egy kedves ismerősöm szavaival zárnám soraimat:
„A lelkesedés és a rutin szövetkezett a szerencsével, így a horgodra került ez a kapitális példány.”
Köszönöm Félszemű, hogy megtiszteltél, hihetetlen élmény volt!”
(Forrás: Labáth Zita)