#talaljfogast
Image default

Megnyert versennyel és új egyéni rekorddal zárta a horgásztábort Kolos, a 13 éves fiatal horgász!

Első helyezéssel és új egyéni rekorddal zárta a horgásztábort Kolos, a 13 éves fiatal horgász.  A Zsennyei Horgásztónál eltöltött napjairól írt írt nekünk beszámolót.

Kolos 13 éves, ifjú tehetség, aki egész kiskora óta horgászik már. Volt kitől örökölnie, hisz a közösségi oldalairól már ismert Károly Attila unokaöccse. Nagybáttya igyekszik tudása legjavát átadni a növendéknek, és támogatni mindenben, ami ahhoz szükséges, hogy egyszer sikeres versenyhorgász lehessen. Nem mellesleg, ide évtől már az „öcskös” is a Profess Fishing Hungary csapatának tagja, és sosem hoz rájuk szégyent!
Kolos élménybeszámolóját olvashatjuk.

„A Zsenyei Horgásztó július 1-5 ig tartó horgásztáborában vettem részt immáron második alkalommal. A tábor 1. napja eligazításal kezdődött, utána a szállás elfoglalásával folytatódott. Az elszállásolás 5 fős faházban történt . Nem is vártam sokat, egyből indultam is horgászni. Tavalyhoz hasonlóan bomb feederel horgásztam erre kukoricát szórtam amit a tábor biztosított nekünk.

Az első nap összesen csak 8 halat sikerült fogni,de nem voltam csalódott. Másnap reggel 6 órakkor már kint is voltam a vízparton. A második nap bevetettem egy methood botot is mivel a barátaim ezzel fogtak előző nap rengeteget. Ezen a Profess halibut pelletjét kevertem be , csalinak pedig a gyártó egyik legjobb csalija, KOKON wafter szeder vanília volt a nyerő. Ezen a napon már több sikerben volt rész. Kezdett beérni a bombos etetés.


A harmadik nap rengeteg halat adott, és megérkeztek a tábor első amúrjai számomra!

A negyedik napon  egy tábori horgászversenyen vettünk részt ,melyben amibe egy 3 fős csapattal 73.500g-al 1. helyezést sikerült elérnünk!

Itt a Profess method Krill-Robin Red-Garlic etetőanyagával paníroztam a márka halibut pelletjét. Ehhez a ismét  Kokon szeder vanília waftert használtam.

A verseny 2 fordulós volt a második fordulóban a halak kapókedve egy kicsit megáltt de öszeségében egy jó verseny volt.

A délután folyamán még sikerült fognom párat, köztük egy tokot ami nagy ritkaságnak számít a tóban ,mivel csak 12 db található benne.

Tokhal, ami a tavon elég ritka

Parádés zárás, új egyéni rekord!

Besötétedett és ilyen 10 óra felé atmentem a barátimhoz beszélgetni amikor egy füstölős kapás megtörte csendet. Egy viszonylag gyors fárasztás alatt sikerült fogni egy 13kg-os pontyot.

A zárónap reggelén még szákba tereltem jónéhány pikkelyest, köztük egy 12-es és egy 14 kg-os pontyot ami egyben személyes rekordom is lett.

Számomra a  tábor utolsó hala egy 7 kg-s amúr volt ami megkoronázta az esemény végét!

Öszesítve az 5 nap alatt 94db halat sikerült fognom, nagyon jól éreztem magam!”

Köszönjük a tartalmas beszámolót, és gratulálunk Kolosnak!

KAPCSOLÓDÓ

A tiszalöki Pintye Róbert győzte le az Ohati horgászparadicsom óriási harcsáját!

gyilkosbalna

Megdőlt a balatoni pontyrekord: 34,354 kg-al mérlegelt „Bütykös” az új rekorder!

gyilkosbalna

Majdnem 25 kilós volt a karácsony előtti dömsödi pikkelyes!

gyilkosbalna