#talaljfogast
Image default

Már az első 24 órában 150 darabnál is több harcsát fogtak a leveleki versenyen!

Már az első 24 órában 150 darabnál is több harcsát fogtak a leveleki versenyen! Az 5 napig zajló VI. HÍRÖS YACHT Tavaszi Harcsafogó Verseny kiemelt színvonalon, rendkívüli izgalmak közt zajlott, és egy “fiatal” csapat győzelmével zárult. A megmérettetés részleteiről Mikucza Zsolt tógazda mesélt magazinunknak.

A Leveleki Víztározó 200 hektár hasznos, kiemelten karbantartott vízfelület, 20 hektárnyi homogén nádassal, haltartóhellyel.
Horgászfogások alapján legfontosabb halai ponty, amur, harcsa, csuka, süllő, ezüstkárász.
A tó jellege és múltja eme halfajták kapitális egyedeit tartogatja látogatói számára. A fogható példànyok méretei és darabszáma is elismerésre méltóak. Kiemelt célja a tulajdonosi körnek ezt a színvonalat tartani, és egy igazi “nagyhalas” vízzé válni a jövőben.

Leveleki Horgászparadicsom

Az itt rendezett versenyek is komoly számokat produkálnak. Két évvel ezelőtt például egy egész hétvégés pergetőverseny egyik napján 387db hallal zártak az indulók, de a 270 db fölötti összfogás sem ritka egy-egy ilyen rendezvényen.

Az eddigi évek során több mint 10 harcsafogó versenyt rendeztek már itt, melyből a Hírös Yacht nevéhez immáron a 6. Alkalom köthető a múlt héten lezajlottal együtt.

A rendezvény támogatottsága is kiemelt volt

A következő szponzorok segítették a lebonyolítást:

A támogatók odatették magukat

Mostanra stabilan 30 fölötti van az indulók száma, és egyre fordulatosabbak a versenyek

Az indulók száma az évek alatt már szépen stabilizàlódott, a mostani versensen 36 csapat képviseltette magàt, csapatonként 3-6 ha vízterületet horgászhattak meg.

Az verseny 15. percében már megakasztották az első harcsát, és ugyanebben a minutumban még egyet. A két formàció közül viszont csak egy tudta azt sikerrel partra terelni.

AZ ELSŐ 24 ÓRÁBAN MÀR 150 FÖLÖTT JÀRT A KIFOGOTT PÉLDÀNYOK SZÀMA

A versengés közel sem egyértelműen, és rengeteg izgalommal zajlott!

Aki olyan jól húzott, hogy màr szinte start-cél győzelemre szàmított, az utolsó 36 órában visszacsúszott a dobogóról. Ez többnyire balszerencsének is köszönhető volt, mert egy BIG-jük leakadt, valamint egy rosszul kikötöt példàny a mérlegelés előtt meglógott.

Az 1-5. Helyezettek teljesen véletlenszerűen alakultak, és nagy ugrásokkal, fordulatos küzdelmekkel váltogattàk helyeiket. A sok közepes méretű, és a kevesebb kapitális haresz okozta ezt a nagy mértékű ugrándozást, néhànyaknak a dobogóról a középmezőnybe jutást.

A verseny győztes csapatakomoly meglepetést okozott mindenkinek, de ütemesen felépítve nagyon jót mentek. 5 nap alatt 55 kifogott halat tudhattak magukénak!

Egy fiatalabb formáció nyerte el az aranyat. Teljesítményüket az idősebbek is megsüvegelték!

“Élmény nézni a tehetséges fiatalokat!” – hangzott el a korábbi generàció nagyàgyúitól a versenyen. Az ilyen kijelentések is hűen tükrözik a rendezvény és az indulók sportszerűségét!

A második helyezett is szépet húzott, viszont volt 25-30 óra üresjáratuk is, ami végül ezüstérmet hozott.

Az ABSZoLÚT LEGNAGYOBB bajszos, mely 53 kg-ot nyomott a verseny közepén jött, 23.00-kor.

Sekély a mélyvizi pàlyával szemben ugyanúgy, ugyanabban időben húzta a nagyot! Ebből is látszik, a tó “lakói” egyáltalán nem kiszámítatóak, folyamat jàrjàk a vizet!
Emiatt nem volt kis ideig egyértelmű, kié is a legtermetesebb ragadozó. Viszont a mérlegelèst követően a később partraterelt egyed 1 kilóval kisebbnek bizonyult.

Nagy tervek a jövőt tekinve

A következő hasonló, nagy volumenű harcsás verseny körülbelül egy év múlva kerül megrendezèsre.

Ebbe a megmérettetésbe viszont màr előselejtezőkön keresztül lehet majd bejutni, valamint a “hűséges” csapatok vigaszàgon is bekerülhetnek be.

Addig viszont számos hasonló horderejű rendszernek ad otthont ez a csodálatos vízterület!

A részletes végeredmény:

Gratulàlunk a szervezőknek és az indulóknak egyarànt!

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Bréking! Itt a dátum, hogy 2024-ben mikor lesz az International Balaton Carp Cup!

vilagitocapa

Tudósok szerint cápa termékenyített meg egy ráját egy amerikai állatkertben!

gyilkosbalna

Kilenc év után dőlt meg a kősüllő rekordja Maconkán!

gyilkosbalna