#talaljfogast
Image default

Másodszor lett magyar bajnok a III. Trout Area OB. döntőjének győztese

Másodszor lett magyar bajnok a III. Trout Area OB. döntőjének győztese. Plank Zoltán immáron  második aranyérmét magabiztosan zsebelte be.

A versenysorozat végjátékába 32 sporhorgász jutott be, köztük elismerésre méltó módon 3 hölgy versenyző is, akik férfiakat megszégyenítő módon állták a sarat a nehéz körülmények közt.

Ismét zord időjárással rajtolt az első nap

Finoman szólva is kellemetlen volt ma az időjárás. Viharos szél, borult idő, időnként havazás nehezítette meg a versenyzők dolgát. A pisztrángok is sokkot kaphattak, különösen a délutáni etapokra volt jellemző a haltalan döntetlenek magas aránya. Külön elismerés a mezőny két hölgy versenyzőjének, Rédly Szilviának és Pankotayné Kálmán Anikónak, akik állják a sarat és hihetetlen lelkesedéssel és versenyszellemmel küzdenek a fiúk között! Az élmezőnynek nincsen könnyű dolga, hiszen nyomukban van legalább 10 versenyző, így holnap – várhatóan hasonló, ha nem rosszabb – időjárási körülmények közepette kell mindent megtenni, hogy a pisztrángokat kivarázsolják a vízből. Reggel frissítő telepítés után újult erővel vág neki a mezőny az év utolsó országos bajnokságának döntőjének!
Eredmények:
A mai napon 12 etap után Plank Zoltán vezeti a döntőt 28 ponttal, a második helyen Rohrbeck Rudolf áll 24 ponttal, a harmadik helyen Bulcsu Gábor Attila 23 ponttal. – összegezte a MOHOSZ Facebook oldala a szombati nap zárásaként.

A mindent eldöntő vasárnap

Valamivel enyhébb időjárás (legalább a hó nem esett) uralkodott a verseny hajrájában, de a pisztrángok kapókedve továbbra sem volt túl falánknak mondható.

Magabiztos folytatással a VB-n is eredményesen szereplő

Plank Zoltán emelhette a magasba a bajnoki címet jelentő serleget, ezzel másodszor is magyar bajnok lett.

Hatalmas hajrában, taktikai pecával Szarka – Kovács Zoltán második, míg a pontazonossággal, de egyel több győzelemmel Rohrbeck Rudolf harmadik helyen végzett.

„Egy nagyon nehéz versennyel zárult le a hazai országos bajnokságok sorozata, a jövő hétvégén még a masters feeder csapatért szurkolhatunk. Jövőre egy új versenyévad következik, addig itt a lehetőség a pihenésre, készülődésre, tervezgetésre. Köszönjük minden horgászsport iránt érdeklődő pecás egész éves figyelmét!” – összegezte a Magyar Országos Horgász Szövetség.

Részlete eredmények a szövetség oldalán tekinthetőek meg.

Beszélgetés a bajnokkal:


Gratulálunk minden versenyzőnek a tisztes helytálláshoz!

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Horgásztábort szervez a FŐHESZ a gyerekekenek

gyilkosbalna

Hétezer bálna halhatott éhen az elmúlt években egy tengeri hőhullám miatt

gyilkosbalna

Huszáros véghajrával, fantasztikus fogásokkal zárult a V. Atka Kupa

szurkeharcsa