#talaljfogast
Image default

766 kiló egynyaras süllő került tegnap a “Magyar Tengerbe”

766 kiló egynyaras süllő került tegnap a “Magyar Tengerbe”

Tegnap három fuvarral összesen 766 kg egynyaras süllőt telepítettek a Balatonba – számolt be róla közösségi oldalán a Balatoni Hal.

Mint kiemelték, ezzel együtt az idei évben összesen 3 997 kg egy- és kétnyaras süllőt teljesítettek a 6 000 kg-os éves telepítési kötelezettségükből.

A fennmaradó mennyiséget év végéig fogják a tóba telepíteni.

 

2 hete egy tonnányi süllőt telepítettek a Balatonba
November 19-én három fuvarral összesen 991 kg egynyaras süllőt  telepítettek a Balatonba – számolt be a hírről a Balatoni Hal.

Mindemellett örömmel számoltak be arról is, hogy a süllőtelepítés mellett 6054 kg kétnyaras ponty is kihelyezésre került.

A süllőket Keszthelyen, az Akvárium Apartmanházak kikötőjében szákoltuk le, a pontyokat pedig a siófoki BAHART kikötőben engedték a Balatonba.

(Forrás: Balatoni Hal)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Remek dunai süllőt fogott Walter Tamás, ráadásul könnyű cuccal!

gyilkosbalna

Vízpart helyett egy iskola udvarában fészkel évek óta a tőkés réce család

gyilkosbalna

Ismét zsákszámra mentették ki a halakat a kiszáradó területekről a halőrök

gyilkosbalna