#talaljfogast
Image default

Dupláztak a 10+os süllőkből a Tisza-tavi pergetők!

Dupláztak a 10+os süllőkből a Tisza-tavi pergetők! Zimány Ferenc vezetett túrája rendkívüli eredménnyel zárult, amiről a vállalkozás Facebook oldalán számolt be követőinek.

Zimány Ferenc a Tisza-tavon és a környező tiszai szakaszokon tart vezetett csónakos túrákat. Hosszú évek tapasztalatát profi körülmények közt igyekszik átadni vendégeinek, és gyakran hatalmas ragadozókat sikerül kivarázsolniuk a csodálatos vizekből. Így volt ez most is, mikor két óra különbséggel elsőként vendége, majd ő maga is akasztott egy -egy 10 kiló fölötti sárkányt.

„Ilyen nap talán nincs is… Vagy ha mégis, akkor valószínűleg maximum egyszer az ember életében. Én 20 évet vártam rá, és irgalmatlanul sok téli napot töltöttem vízen, hogy horogra kerítsem a folyó királynőinek egy 10 kiló feletti példányát.
De hogy ezt a csodát úgy élhetem majd át, hogy kicsit korábban egy Vendéget is hozzá segíthetek ehhez az élményhez, hát azt álmomban sem gondoltam volna.
Zoltán hala éppen 11 kilót nyomott,
és már csak testközelbe kerülni is ezzel a ragadozóval egy rövid időre, olyan élmény, ami után mindnyájan hitetlenül és szótlanul ültünk pár percig a csónakban. Tökéletesen teljes volt a nap már ezen a ponton!
Aztán jó két órával később az én botomra érkezett a rávágás,
melynek eredményeképpen egy általam sosem látott méretű, 12,7 kilós süllőt emelhettem a kamera elé.
Az érzés leírhatatlan, egy megvalósult álom! Remek dolog tudni, hogy élnek még ilyen halak vizeinkben, ráadásul akkora számban, hogy ha a sors is úgy akarja, egy nap akár több darabbal is összefuthat az ember. „
– olvashatjuk a túravezető Facebook bejegyzésében.

(Forrász : Zimány Ferenc – Pergetőbottal a Tisza-tavon Facebook)

A kapitális sárkányok utánpótlásából sem lesz hiány, korábban süllőtelepítésről is beszámolt magazinunk.

Közel ezer süllő került a Tisza-tóba! Örülhetnek a ragadozó halas horgászat szerelmesei!

A tegnapi nap folyamán közel ezer darab egynyaras süllő került a Tisza-tóba. A telepítésre Sarudon került sor – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász közösségi oldalán.

Mint megjegyezték, a haltelepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg.

(Forrás: Tisza-Tavi Sporthorgász Kft.)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

UL cuccal, akadós terepen fogta meg karácsony előtt élete legnagyobb csukáját!

gyilkosbalna

Egy ideig nem horgászhat az RSD pontymészárosa, „Mohó Halfarkas úr”

szurkeharcsa

Ezért finomíts a szereléken télre: egymás után jöttek a szebbnél-szebb halak Törökbálinton!

gyilkosbalna