#talaljfogast
Image default

Aljas módon szemetelték tele a frissen kitakarított tököli Duna-partot

Aljas módon szemetelték tele a frissen kitakarított tököli Duna-partot, szerda hajnalra lomkupac várta az arrajárókat az egyik megtisztított szakaszon. Az emberi felelőtlenség és gonoszság határtalan!

Mint korábban beszámoltunk róla, a csepeli Francia-öbölben zajlott nagy volumenű szemétszedéshez kapcsolható önkéntes akciót bonyolítottak le a hosszúhétvégén Tökölön és Szigetújfalu térségében is.

Eötvös Miklósék szorgalmas szerveződése

34 köbméter szeméttől szabadította meg a Nagy Duna partját, és a környező területeket.

A szeles-esős idő ellenére magas létszámban,  több mint 50 regisztrált résztvevővel vette kezdetét a környezetvédő akció.
duna szemet tokol7 1
„Reggel 6-kor kávézgatva, esőt nézve, nem hittem, hogy ilyen sikeres lesz ez a mai nap. 9-kor már nagyobb összeget tettem volna rá, hogy az lesz, mert több mint 50 résztvevő regisztrált a helyszínen. Nagyon örülök és nagyon büszke vagyok mindenkire aki jelen volt! Kőszeri Ferenc támogatók által főzetett nekünk ebédet, amit a plébánián költöttünk el.

duna szemet tokol6

Köszönjük szépen! Köszönjük a Tököli Önkormányzatnak a konténert, a zsákokat és a kesztyűket!” – olvasható a főszervező Facebook bejegyzésében.

A nagy mennyiségben összegyűjtött vízparti szemetet kedden kezdték el betermelni a helyszínre biztosított plusz konténerekbe.

duna szemet tokol3

A jótevők öröme sajnos nem sokáig maradhatott felhőtlen… Hisz szerda reggel már horgászok riasztották a szervezőket!

A tököli gát közelében, ahol a szemétszedés egy része zajlott, nagy mennyiségű, 10 köbmétert meghaladó lomkupacot helyeztek el ismeretlen tettesek.

duna szemet tokol
A tököli határban lerakott friss szemétkupac

„Hétvégén 34m³ szemetet sikerült összegyűjtenünk. Ez az a sport, aminek az eredményére nem csak büszkeséggel, hanem szomorúsággal is gondolunk. Ebben a sziszifuszi küzdelemben nehéz helyt állni, főleg úgy, hogy derék ellenlábasaink gőzerővel munkálkodnak. Az alábbi fotón lévő szeméthegy kedden még nem volt ott a gát mellett Tököl határában, szerdán már igen. Ez már jelentős mennyiség, 10m³-t meghaladó hulladék lerakása bűncselekmény. Mellékesen ma van az Erdők Nemzetközi Napja március 21-én...” – írta Eötvös Miklós, a szerveződés ötletgazdája.

Annyit még hozzátett jó hírként, hogy a balfék környezetszennyezők kacatjaik közt hagytak személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat is, így az elkövető hamarosan rendőrkézre kerülhetnek.

Reméljük az ilyen rosszindulatú, felelőtlen emberek elnyerik méltó büntetésüket!

KAPCSOLÓDÓ

Fagyasztott küsz csalira kapott az 5 kilós lénai tok a Balatonon

gyilkosbalna

Szabó Bence újra freestyle methood feeder magyar bajnok lett!

gyilkosbalna

Autó gázolta mocsári teknősök életét mentették meg a Hortobágyi Madárkórházban!

gyilkosbalna