Tökölön és Szigetújfaluban is nagy erőkkel szerveződik a szemétszedés ,ezúttal a Nagy-Duna partján . Az önkéntesek itt sem tétlenkednek, sajnos bőven van mivel foglalkozniuk. Portálunk múlt héten részese lehetett a Francia-öbölben lezajlott összefogás keretein belül megrendezett délelőtti programnak. Itt találkoztunk Eötvös Miklóssal, aki egy kicsit távolabbi vízterületen szervez hasonló akciókat, immáron több mint egy éve. Tevékenységükről, terveikről mi is beszámolnánk, ezzel kicsit népszerűsítve nemes cselekedeteiket. A program főszervezője adott magazinunknak egy rövid interjút.
Kérlek mutatkozz be olvasóinknak röviden. Mi az ami igazán köt ehhez a területhez, amit hosszú ideje rendszeresen óvtok és ápoltok?
“Eötvös Miklós a nevem. Dunai gyerek vagyok. Itt nőttünk fel. Suli után rögtön tekertünk le a Dunára vagy a
sóderbányára. Volt hogy télen is sátoroztunk a szigetben, reggelre ránk esett a hó. Volt ,hogy majd egy nyarat laktam kint a szigetben, mikor kamasz voltam és nem jöttem ki otthon a szüleimmel. Arra is emlékszem hogy gyerekként az üres sörösüvegeket gyűjtöttük az asztalok alatt juniális alkalmával, amit visszaváltottunk és édességet meg vásárfiát vettünk belőle. A sóderbánya volt az első élővíz, amit átúsztam. Előtte a ráckevei medencében tanítgatott az unokanővérem úszni. Víz alatt ment a mellúszás, de a felszínen már csak kutyában. Így úsztam át a sóderbányát is. Isteni érzés volt. 4-es lehettem mikor a húsvéti locsolópénzemből a helyi horgászboltban vettem egy kis gumicsónakot. Haza nem vihettem, így eldugtam a RSD nádasában és alig vártam, hogy vízre szálljak vele. Hát valahogy így kezdődött. Aztán kamaszként egyre több időt töltöttünk kint hétvégente. Szalonnát sütöttünk, szülinapokat ünnepeltünk, buliztunk kint. Szóval itt nőttünk fel. Megtanultunk esőben is tüzet rakni, úszni, evezni, pecázni, korcsolyázni, olvasni a vizet, a felhőket, a
szelet.”
Egyszóval a természet részévé váltunk.
Mik az előzményei a kezdeményezéseteknek? Téged mi sarkallott arra, hogy
aktívan belevágj?
2016 októberében Erdei Hajnalka szervezésében volt az első civil összefogás.
Nyaranta sok időt töltöttek a szigetben, a Duna-parton. Ez Tököl nem hivatalos szabad strandja. Zavarta őket a szemét, ezért gyűjtést szerveztek. Subri barátunk főzött bográcsban, a többiek házi süteményekkel, italokkal készültek. 2023-ban kért fel Hajni a szervezésre, én igent mondtam. Jómagam is igen szeretek a Duna parton, illetve az erdőben lenni ha tehetem és ige-igen zavar a sok szemét.
Készítettem plakátot az eseménynek, facebookon is meg volt meghirdetve .
Első alkalommal 3 konténer szemetet sikerült összegyűjteni. Minden idők legeredményesebb szemétszedése volt a környéken.
Szigetújfaluban is megszerveztük az eseményt. A viharos szél ellenére sikeres volt az akció. Jöttek idegenek is, családok gyerekekkel akik úgy szedték a szemetet, mintha aranyrudak lennének. Csodálatos érzés volt!
Idén Szigetújfaluban szemerkélő eső volt. Két napig tartott az szemétszedés.
Szombaton mintha csak november lett volna. 8 fok, szitáló eső. Az újfalusi öböltől -ez már közigazgatásilag Szigetcsép- (Szemben Ercsi, Eötvös kápolna) a kompig takarítottunk. Erről találhattok infót a facebook oldalamon. A szárazföldről nehezen megközelíthető helyeket a vízről közelítettük meg supokkal. Árral szemben, esőben evezve, 3 lány is köztünk volt.
Hóvirágmezőket szabadítottunk fel a szemét fogságából. Isteni volt!
Vasárnap májusi időjárás, 16 fok, napsütés. Az erdei úton kistraktorral, a vízpartról gumicsónakkal hordtuk a megtöltött zsákokat a komphoz, a konténerbe.
Mutasd be kérlek röviden a programotokat. Pontosan melyik szakaszokat veszitek célba? Milyen rendszerességgel szervezitek, hány főt tudtatok eddig megmozgatni, és milyen korosztály csatlakozik hozzátok?
Kora tavasszal, február-márciusban tartjuk 2023 óta a vízpartok takarítását. Halásztelektől Szigetújfaluig nemcsak a Duna-part, hanem az ártér és az oda vezető földutak vannak megtisztítva a lomoktól.
Itt leginkább lerakott szemét, míg a parton hordalékszemét található. Alakulóban van az egyesületünk (bejegyzés alatt), mely természetvédelmi-sport és kulturális célkitűzésekkel alakul.
2023-ban Újfaluban 20-an voltunk. Körülbelül 6 évestől 60-ig. 2023ban Tökölön kb .30-an voltunk. A legfiatalabb itt 1éves sem volt, a legidősebbre nem emlékszem 🙂
2024-ben már név szerint is feljegyeztem a résztvevőket. 10-10fő volt szombat és vasárnap. Csepelen Hegyi Zoli szervezte,aki tavaly ott volt velünk Tökölön és megtetszett neki a kezdeményezés. Nagyon örülök, hogy továbbvitte és összehozta a cspeli akciót!
Bármiféle külső támogatásra számíthattok esetleg?
Tökölön és Szigetújfaluban az önkormányzat adta a konténert, illetve zsákokat és kesztyűket is kaptunk. A jövőben az egyesületünk által szeretnénk finanszírozni az akciókat.
Mik a jövőbeli terveitek, mit tűztetek ki célul magatoknak? Mikor lesz a
következő szemétszedésetek?
Első sorban szeretnénk minél több embert bevonni a tevékenységünkbe.
Fel szeretnénk hívni a figyelmet erre a rendkívül nagy emberi hanyagságra, és mindent megtenni azért, hogy élhetőbb környezet legyen az általunk kedvelt területeken is!
Egyesületünk sport természetvédelem és kulturális célokat meghatározva jön létre. Szigetszentmártonban a szabad strandon a móló mellett immár 4. éve üzemel bázisként. Kenu, sup, kajak, motorcsónak kölcsönzés mellett lehetőség van bográcsozásra, baráti összejövetelekre is. Idén engedélyt kaptunk a csónakos kikötő rekultiválására. 2024.03.18-án kezdjük amunkálatokat. Tavaly kertmozival kísérleteztünk, aminek nagy sikere volt. Idén fix vászonkeretünk lesz és folytatjuk a vetítéseket. Tervezzük egy adományként kapott kerti tornaszer telepítését a strandon. Készítettünk fából egy fotókeretet, ami tavasszal lesz felállítva szintén a strand területén. Szeretnék a tököli Duna-parton is hasonló dolgokat létrehozni, tisztán tartani környezetünket, egy élhetőbb Duna-partot létrehozni.
A tököli szemétszedés
2024.03.16-án lesz.
Az esemény linkje ITT található.
(Forrás : Eötvös Miklós)