#talaljfogast
Image default

300 kilónyi egynyaras csukát szabadítottak rá a Hévízi-tó invazív halaira!

300 kilónyi egynyaras csukát szabadítottak rá a Hévízi-tó invazív halaira! Brutálisan elszaporodtak a Hévízi-tó kifolyójánál az idegenhonos sügérfélék. Most azt várják, hogy a csukák tegyék a dolgukat.

A Sokszínű vidék szerint különböző halászati módszerekkel fogak ki a Hévízi-tó kifolyójánál különleges és igen méretésre nőtt invazív, trópusi díszhalakat.

A halászás során közel 500 inváziós, bölcsőszájú halfélét fogtak ki. míg őshonos halakból összesen alig 20 darabot.

A vizsgálatról és a csukák telepítéséről a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. készített videót, melyben dr. Ferencz Árpád, a MATE Természetesvízi Halökológiai Tanszék tanszékvezetője nyilatkozott.

Az ittlévő halak többsége két taxonba tartozik. Azért nem mondok fajt, mert nagyon sok köztük a hibrid. Ráadásul úgy, hogy nem feltételen két fajnak a hibridje, hanem a hibridnek egy újabb hibridje. Ez egy nagy massza, de mégis a két fő taxon, ami látható, az a jaguársügér, a hosszúkásabb fajta, a másik pedig a tűzfejű tarka sügér

– mondta a szakember, aki mutatott még egy citromsügért is, abból is akadt néhány darab a hálóban.

Az invazív fajokkal az a probléma, hogy a ragadozó, halevő jaguársügér felfalja az őshonos halakat. Míg a szerves törmeléket fogyasztó sügérféle pedig kiszorítja az őshonos társaikat – írja a Sokszínű vidék.

A csatornán a szakemberek egy hálót feszítettek ki, úgynevezett akasztást végeztek és ezt a területet halászták le, gyérítve az invazív fajok számát. Ugyanerre a területre telepítették be a csukákat és megnézik majd, hogy egy év alatt mi történik az inváziós fajok állományával. A biológiai szelekciót követően, jövő télen ismét lehalásszák majd a Hévízi-tó kifolyóját. Ezután megvizsgálják, hogy mennyiben változott a halállomány összetétele.

A szakemberek reménykednek a csukákban

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. azt írta weboldalán, hogy annak érdekében, hogy a csukák minél hatékonyabban végezhessék “dolgukat”, a Hévízi-tó alatti műtárgytól számított 500 méter hosszú csatornaszakaszon ragadozóhal-fogási tilalmat rendelnek el 2024. december 31-ig – közölte a portál.

Ennek értelmében a nevezett csatorna szakaszon csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászhelyen tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, harcsát, kősüllőt és sügért megtartani tilos!

Jelenleg már zajlik a csuka fogási tilalma. Néhány nap múlva pedig elkezdődik a május 1-ig tartó ragadozóhalfogási tilalom, amelyet a Balatoni Horgászrend szabályoz. Az ezt követő időszakban az új, helyi tilalmat a csatorna partján elhelyezett táblákon is fel fogják tüntetni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.

(Forrás: Sokszínű vidék, Fotó: Balatoni Limnológiai Intézet)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Másfél éve találkozott először a horgászattal, ma már gyönyörű süllőket, csukákat és fekete sügereket perget Kovács Dalma

gyilkosbalna

Nagyon akartak halat: az egyik rapsic 5 bottal harcsázott, a másik varsázott!

gyilkosbalna

Sorra fogják a nagypontyokat a “magyar tengeren”: most egy majd’ 25-ös töves jött!

gyilkosbalna