
Az utóbbi 4-5 évben viszont egyre inkább belevetettem magam a kuttyogatásba is, bár váltakozó sikerrel.
Időm sajnos korlátozott a munkám miatt – magán mentőszolgálatot vezetek –, ezért idén mindössze két hete tudtam újra nekiállni a kuttyogatásnak. Az elmúlt napokban már sikerült fognom néhány 65 centiméter körüli példányt, egy 85-öst, valamint egy 97 centiméterest is. A tegnapi nap viszont minden eddigi élményt felülírt.
Kagylóval indultak neki
Az igazat megvallva, nem is volt igazán kedvem elindulni. Meleg volt, fáradt is voltam, de Imi barátom rávett: „Menjünk, most érzem, hogy jön egy 20+ kilós hal!” – mondta. És milyen jól érezte. Mivel Tiszadadán élek, ezért
a környékbeli Tisza-szakaszokat horgásszuk leginkább.
Csali nem volt nálunk, így gyorsan szedtünk pár kagylót, majd elindultunk. A kuttyogatás során mindig használunk halradart, jelen esetben egy régebbi típusú Humminbird Helix 5 készüléket, amellyel próbáljuk feltérképezni a legígéretesebb helyeket.
Ahogy elindultunk lefelé a folyón, csorogtunk a csónakkal, több komoly halmozgást is észleltünk a radaron.
Bevált szokásunk, hogy az ígéretes szakaszokat többször is megütjük.
A negyedik csorgásnál történt a csoda. A halradaron láttam, ahogy egy méretes árnyék komótosan elindul a meder aljáról, és megállt a csali alatt. Ilyenkor az ember még a lélegzetét is visszatartja. A következő pillanatban egy nagyon lassú, de határozott kapás következett.
A botot mindig az ölemben tartom, így amikor már majdnem a vízbe ért a spicc, bevágtam.
Első érzésre olyan volt, mintha egy tuskóba akadtam volna bele – a bot karikában maradt, a hal pedig meg sem mozdult. Felálltam, erőteljesen ráhúztam – na akkor indult meg. Egy pillanatra azt hittem, valami mederakadóval van dolgom, de aztán hirtelen elindult, és meghúzta a féket. Az ilyen pillanatokat nem lehet elfelejteni: a felszerelés jól bírta a terhelést, a fárasztás gyors, de intenzív volt. Éreztem a kirohanásokból, hogy nem hétköznapi hallal van dolgom.
177 centis volt az óriás, vissza is nyerte a szabadságát!
Körülbelül 6-7 perc múlva végre megmutatta magát. Először egy 20 kiló körülinek tűnt, de amikor teljes testében felbukkant, azonnal tudtuk: ez legalább 40 kilós lesz. Néhány perc múlva sikerült is behúzni a csónakba. A horog tökéletesen akadt, mélyen, a fogazatánál, csontba ülve. Csak fogóval tudtuk kiszabadítani.
Örömtánc következett. Lemértük: faroktőig pontosan 177 centiméteres volt a harcsa. Készítettünk róla néhány fotót és videót, majd – ahogy mindig – megköszöntem neki ezt a felejthetetlen élményt, és visszaengedtük az öreg Tiszába. Az este már közeledett, így ezzel az élménnyel zártuk a napot.
Nem vagyunk profik, nem is szeretnénk annak tűnni. Vannak nálunk sokkal tapasztaltabb, ügyesebb horgászok is. De amit mi képviselünk, az a szenvedély, az elszántság, és az a fajta alázat, amelyet ez a gyönyörű sport megkövetel. Ha időnk engedi, visszatérünk, és tovább kuttyogtatjuk a vizet – bízva benne, hogy újra részünk lehet egy ehhez fogható élményben.”
Györgyevics Tamás
Alpha Catfish csapat