#talaljfogast
Image default

A zord idő mellett azért szép pontyokat is hozott a Télapó a Lőrintei Mikulás Kupán!

A zord idő mellett azért szép pontyokat is hozott a Télapó a Lőrintei Mikulás Kupán! A megmérettetést Molnár Péter nyerte, közel 30 kg-os fogással!

December 2-án, szombaton rendezték meg első alkalommal a Lőrintei Mikulás Kupát. A szervezők közösségi oldalukon írt rövid beszámolójukban kiemelték, hogy a versenyzők rendkívüli vízállás és időjárás mellett küzdöttek egymással. Hiszen a verseny reggelére a rengeteg csapadék következtében a horgászállások nagy része víz alá került, a megmérettetés vége előtt pedig ónos eső esett, amit hó váltott fel. Ha ez nem lett volna elég „égi áldás”, mindezt viharos szél is kísérte.

Viszont a „hős” horgászokat nem olyan fából faragták, hogy feladják a versenyt, így becsülettel végig közdötték!

 

 

A szervezők külön hangsúlyozták, hogy köszönik a példa értékű kitartást az összes résztvevőnek, valamint a mérlegelőknek is! Emellett természetesen gratulálnak a helyezetteknek.

A verseny végeredménye a következőképpen alakult:

I. Molnár Péter – 28 470 g
II. Horváth Ádám – 25 175 g
III. Heincz István – 17 485 g
IV. Lenorics Ferenc – 8655 g
V. Bódai Kornél – 5225 g
legnagyobb hal: Molnár Péter – 12 970 g

A Lőrintei-víztározó

Az Ajka mellett található Lőrintei-víztározó a Közép-Dunántúl egyik kevésbé ismert, de nagy halakat rejtő, kellemes kikapcsolódást nyújtó, szép, gondozott környezetű horgásztava – jellemzik a vizet honlapjukon az üzemeltetők.

A víztározó 26 hektáros, egy kisebb felső, és egy nagyobb, mélyebb alsó tóból áll. Halállományát tekintve kiváló békés halas és rablóhalas vízterület. A majd ötven éve intenzíven telepített tározó hatalmas halaknak ad otthont.

20 kg feletti pontyok (tórekord 30 kg feletti) és amurok, néhány 30-50 kilós busa mellett szép dévér, karika és vörösszárnyú keszegek, compó, ezüstkárász, tokhal és koi ponty van a vízben.

Szép számban találhatók süllők és csukák is, előbbiből 9 kg-os, utóbbiból pedig 12,5 kg-os példánnyal is találkoztak már. 2015. évben horogra csaltak egy 72 kg-os harcsát, ezt a rekordot azonban 2020. tavaszán megdöntötték, amikor egy 110 kg-os példányt sikerült partra segíteni, mely fotózást követően visszanyerte szabadságát.

Találkozhatunk továbbá 30 cm körüli sügerekkel, domolykókkal és 4-7 kg közötti balinokkal is. Törpeharcsa a vízben nincs.

Napijegyet, 24 órás jegyet, bojlis jegyet, pergető sportjegyet stb. egész évben lehet váltani a halőrnél. Mindkét tavon van lehetőség korlátozott számban csónak bérlésére is. Éjszakai horgászatra március elejétől november végéig minden nap van lehetőség – írják.

A tó megközelítése az Ajka-Kolontár összekötő útról a legegyszerűbb. Erről Padragkút felé lefordulva a jobbra eső két murvás út vezet a tóhoz, amit tábla is jelez. Autóval a víztározó jól megközelíthető, körbejárható. GPS koordináták: 47o04’300”; 17 o 31’100”.

Érdeklődni a halőröknél a +36/20/551-3616-os telefonszámon lehet.

(Forrás: Lőrintei-tó Facebook/honlap)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Kocsija motorterében rejtegette a csukákat a mohó pecás, szerencsére a halőrök elkapták

gyilkosbalna

Néphiedelmek nyomában: Miért menjünk horgászni, és miért ne együnk halat újév napján?

szurkeharcsa

Brutálisan meg kellett küzdeni ezért a gyönyörű tőpontyért Látóképen!

gyilkosbalna