#talaljfogast
Image default

Három gyönyörű harcsát is hozott a berobbanó hidegfront Erikának!

Három gyönyörű harcsát is hozott a berobbanó hidegfront Erikának! Mindhárom bajuszos 20 +os volt, és nem adták könnyen magukat! 

Élvezetes beszámolót osztott meg a MADCAT Hungary közösségi oldalán. Beszámolójuk főszereplője Filkóházi Erika, aki szenvedélyesen üldözi a nagyobbnál-nagyobb bajuszosokat! A rövid történetéből megtudhatjuk, hogy nagyon is sikeresen tudja becsapni a harcsákat! Lássuk hát a beszámolót!

„Nagy reményekkel indultunk neki a két éjszakás horgászatunknak, hiszen egy komoly hidegfront volt várható a hétvégére.

A front ideért, és ez az éjszakákon érződött is, a csalihalas vödör vize be-bepillézett.

A szerelékek a helyükre kerültek, nyílt vizet horgászva szakítós módszerrel, amit karóhoz rögzítettem. Az első éjszaka rögtön munkába léptek a White deluxe botok. Élménydús fárasztás végén sikerült partra segíteni egy 20 kg körüli harcsát.

Nem számítottam ilyen kezdésre. Továbbiakban az este csendesen telt. Következő éjszaka előtt csalihal frissítés és itt még nem is gondoltam, hogy fokozható még az előző este. 11 óra körül csippant a Topcat jelző és már görbült is a bot. Rövid fárasztás után partra került egy újabb 20 kg-os harcsa.

Örömöm leírhatatlan volt. Gyors felcsaliztunk és vissza vittük a szereléket a karóhoz. Már majdnem elaludtam mikor újra csippanásra lettem figyelmes. Ugrottam is bothoz ahol éreztem hogy talán ő jobb lesz. Fárasztás végén szembesültem vele hogy igazam lett.

Egy 25 kg-os harcsa lett a vendégem pár fotó erejéig.

Reggelig már nem volt kapás. Nagyszerűen telt ez a két éjszaka 3 kapás 3 harcsa. Csalihalaknak kárászt és dévérkeszeget használtunk.

Mindenkinek görbüljön, és sok sikert!”

Szívből gratulálunk Erikának és várjuk a további szép harcsákról szóló beszámolókat!

További tartalmakat Filkóházi Erika sikeres horgászatáról a TikTok-ján találhattok.

(Forrás: MADCAT Hungary)

Halazin

KAPCSOLÓDÓ

Megvan a hatodik 30 feletti ponty a Balatonból idén!

gyilkosbalna

Parti pergetőversenyt rendezett a KHESZ, jöttek is szépen a rablók

gyilkosbalna

Tucatnyi halat tudtak élve kiszabadítani az orvhalászok hálóiból a tiszai halőrök

gyilkosbalna