Akciódús, csukákban gazdag svéd horgásztúrával nyitották a nyarat Bánkuti Viktorék. Horgásztársunk egy rövid beszámolóval mutatta be magazinunknak a rendkívüli csukaállománnyal rendelkező skandináv országban lezajlott néhány napos kiruccanást!
Bánkuti Viktor fanatikus nyugat-magyarországi pergetőhorgász. Többnyire lakhelye környékén vallatja az igazi vadvizeket, korábbi cikkünkben például egy méretes dunai menyhal megfogásával büszkélkedhetett. Május végén barátaival arra az elhatározásra jutottak, hogy tesznek egy kis kitekintést a legendás , falánk csukaállománnyal rendelkező Svédország területére, ahol nem mindennnapi élményekben lehetett részük!
„Tavaly jött az ötlettel Tibi barátom ,hogy mi lenne ha összeszednénk egy csapatot és kimennénk Svédországba egy késő tavaszi csukázásra. Nem kellett sokat győzködnie. A csapat is gyorsan összeállt, úgyhogy már csak az utazást, a szállást és magát a horgászatot kellett megszerveznünk.
Szerencsére volt elég időnk, hogy felkészüljünk csalikkal, felszereléssel az ottani viszonyokhoz.
Töménytelen digitális tartalom segítségével próbáltunk megfelelő csalikkal elutazni. Illetve abban a szerencsében volt részünk az idei FEHOVÁN, hogy az egyik standnál találkoztunk Széll Tamással és Demeter Gáborral, akik sok tapasztalattal rendelkeznek svéd peca terén. Amit meg is osztottak velünk, ezúttal is köszönjük szépen! Mindezek után bátrabban vágtunk neki a sokat várt túrának, aminek május végén jött el az ideje. Zökkenőmentes utazást követően felvettük az autónkat, amiben két órán keresztül heringként gyönyörködhettünk a csodálatos svéd tájban. A szállásunk közvetlenül a három részből álló tórendszer mellett volt. Szintén gyönyörű, nyugodt környezetben.
Érkezés után azonnali terepszemle
Gyors kipakolást követően már az első délután vízen voltunk felmérni a terepet. Természetesen volt nálunk horgászfelszerelés is a csónakban.
Első nap konstatáltuk, hogy mik azok a környezeti tényezők,
amikhez alkalmazkodnunk kell. Verőfényes napsütés és szél.
Sikerült kifognunk egy meleg 25 fok körüli felhőmentes hetet, ami nem túl ideális a csukázásra a világon sehol sem. Természetesen eznem tántorított el minket, nem veszítettünk a lelkesedésünkből.
Egy félnapos „guidolást” isleszerveztünk magunknak, ami után tisztább képet kaptunk a tórendszerről, halakról, módszerekről.
Kialakult a taktika. A reggeli, kora délelőtti órákban a töklevelek szélét pecáztunk meg Jerkbaitekkel, Spinerbaitekkel, nagyobb gumikkal. Majd utána, egészen a késő délutáni órákig a nyílt, mély növénymentes vízen kisebb nagyobb gumihalakkal, főként fenékközelben kerestük a halakat, leginkább az erős napsütés miatt.
Az esték voltak a legeredményesebbek
Este 7 körül minden nap elállt a szél, 11 körül sötétedett, ezért általában 10-ig vízen voltunk. Számomra ez volt a legkedvesebb időszak. A tükörsima vízfelületen megjelentek a halmozgások, locsogtak a keszegek. Rendre itt ért a legnagyobb élmény minket,
duplafárasztások, gyönyörű kapások, csali lekövetések. Nem véletlenül híres a csuka állományáról
Svédország. Szinte tökéletesek a körülmények, hogy jó halállomány alakuljon ki.
Nem arról van szó, hogy minden négyzetcentiméteren van hal, de gyakorlatilag bárhol kötöttünk le vagy csorogtunk,vagy trollingoztunk benne volt a fogás esélye.
Kristálytiszta víz, látott halakkal
A víz színe is szokatlan voltszámunkra. Tisztának mondható,ugyanakkor mégis a sötétbarna fenéknek köszönhetően kis átláthatóságú.
Emiatt nagyon izgalmas volt látni egy-egy lekövetést,ahogy a sötétből feltünt a csali
,mögötte pedig egy csuka.
Nagyon jól működött szerencsére az elképzelésünk. Sok szép csukát fogtunk. Nagyon sok gumihalunkat gyakorlatilag használhatatlanra rágtak a halak.
Favorit csalikat nehéz megnevezni, mert gyakorlatilag mindenre volt kapásunk,kivéve néhányat amikre egyáltalán nem volt.
Volt eset,hogy a 40cm-es csalira egy kb 50cm-es csuka rabolt rá és lett is meg.
Talán a természetes színek mentek a legjobban, de mélyebben az élénk színek is jól működtek. Igazán nagy
csukát nem sikerült fognunk ,ez az időszak inkább a darabszámról szól!
Mindenestre hatalmas élmény volt, sajnos az itthoni állomány sokkal szerényebb!Jövőre visszatérünk ha nem is ide, de Svédországba mindenképp!”
Köszönjük az élménydús beszámolót Bánkuti Viktor horgásztársunknak!
(Forrás, Képek : Bánkuti Viktor)