Szinte „felrobban a víz” a közel kétméteres neszmélyi harcsa megakasztása után
Hete László horgásztársunk a napokban mesélte el a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségeének a hatalmas harcsafogás körülményeit.

Mint a bejegyzésükben írják, emberméretű harcsát fogott a neszmélyi hajóskanzen környékén a tatabányai Hete László, aki egy barátjával már kezdte feladni arra a napra a horgászatot, amikor erős rávágást kapott a csalinak használt gumihalra,
majd egy órás fárasztás után egy 183 centis harcsát emelhettek ki a vízből.
A szerencsés horgász elmondta, Balázsfalvi Martin barátjával a neszmélyi holtágban indultak el pergetni a számukra többször bizonyított helyek felé. Voltak ugyan kapásaik, de nem azok a halak voltak amiért igazán mentek.
183 centis volt a neszmélyi óriás
Sokáig eredménytelenül próbálkoztak Dunaalmás környékén, majd Süttőnél, aztán vissza indultak Neszmélyre, ahol több helyszínen is sikertelenül jártak.
Az utolsó jónak vélt ponton, a kőgát melletti, bedőlt fás, igazi jó haltartó helyen a kapás megakasztása után szinte „felrobbant a víz”. Mindketten érezték, hogy nagy ragadozó van a horgon, az orsó fékje egy másodpercre nem állt meg.
Ekkor Balázsfalvi Martin vette át a botot, Hete László pedig felhúzta a horgonyt és elindultak a csónakkal a hal után. Az óriási harcsa folyamatosan az akadók felé igyekezett, hátha szabadul, de ezt a két horgásznak közös erőfeszítéssel sikerült megakadályozni.
Több mint egy órás fárasztás után tudták partra segíteni a halat.
A hosszát 183 centinek mérték, súlyát pedig 40 kiló felettinek becsülték, mert nem volt olyan eszközük, amivel pontosan meg tudták volna mérni. Pár fotó után a hal visszanyerte szabadságát, hogy más horgásznak is legalább ilyen élményt szerezzen, mint nekünk – mondta el Hete László, aki gyerekkora óta horgászik és ez a fogás volt a legnagyobb harcsája.

Pár napja horogra akadt a legendás 250 cm-es tórekord harcsa is a Legend Lake-en!
Szenzációs hírt osztott meg néhány napja közösségi oldalán a The Legend Lake. Mint megtudhattuk bejegyzésükből, horogra akadt a legendás 250 cm-es tórekord harcsa!

A Rablózó Zrt. csapata egy teljes hetet töltött a 4-es horgászhelyen, és igazán emlékezetes fogásokkal zárták a túrát!
Az egy hét mérlege: 23 db harcsa, 7 db csuka, 1 db süllő.
A hét csúcspontja egy elképesztő 250 cm hosszú harcsa, amely új tórekord lett! Gratulálunk a csapatnak a fantasztikus eredményhez és az élményekben gazdag horgászathoz! – tették hozzá.

„Ha olyan horgász vagy, aki az igazi kihívásokat keresi és szeretné magát kipróbálni egy nagy múltú vizen, akkor most vágj bele a kalandba!
A Legend Lake-ben különleges halak élnek, jelenlegi rekord ponty: 28.4kg.
Minden igényt kielégítő faházakban pihenhettek. Autóval könnyen megközelíthető, parkolás a horgászhely mellett. A tó, ahol a legendák születnek…”
Elérhetőség: +36 30 238 2605
Élete halát, egy 2 méter feletti harcsát fogott Erika is a Diana és Zoltán-tavi versenyen!
Filkóházi Erikával már találkozhattak portálunk olvasói. A bájos hölgy horgásztársunk nem aprózza el, és gyakran veszi célba édesvizeink legnagyobb, legerősebb ragadozóit, a harcsákat.
Erika szenvedélyesen hódol a harcsázás „művészetének” , és gyakran akad össze kapitális bajszosokkal, mely küzdelmek után szebb és szebb példányok kifogásával büszkélkedhet.

Így történt ez most is, amikor újabb harcsafogó versenyre nevezett be csapatával. Egy olyan dolog történt, amire induláskor még biztosan nem számított : Élete eddigi legnagyobb harcsáját sikerült kifognia.
Az alábbi exklúzív beszámolót osztotta meg portálunkkal a fanatikus hölgy horgász:
„Idén már ötödik alkalommal vettem részt a Diana és Zoltán horgásztavon megrendezett tavaszi második harcsás napokon, így külön öröm volt ismét visszatérni erre a kiváló vízre. Négy éjszakát töltöttünk a parton, és már az első pillanatoktól érezni lehetett, hogy ez a túra is emlékezetes lesz.

A rendezvényen összesen 6 csapat vett részt, és a horgászok együttesen 65 darab halat fogtak, ami jól mutatja, milyen aktív volt a víz ezekben a napokban.
A csapatunk végül 17 darab halat fogott, köztük két igazán impozáns, 2 méter feletti példánnyal.
-A videó is mutatja, milyen hatalmas monstrummal volt dolga Erikának.-
Már a nyitónapon komoly eredméneket produkáltak
Az első nagy fogás már a nyitónapon megszületett: csapattársam pergető módszerrel akasztotta meg az egyik óriást, ami megalapozta az egész túra hangulatát. A második napon azonban rám került a sor, és nem is akárhogyan. Csapattársam javaslatára egy ígéretes alámosáshoz dobtam be az úszós szerelékemet, egy nagy csokor gilisztával felkínálva. Alig telt el 10 másodperc, amikor az úszó határozottan megindult, majd eltűnt a víz alatt. A bevágás után azonnal éreztem, hogy komoly hallal van dolgom.
A harc kíméletlen volt. A harcsa az alámosás közelében próbált maradni, folyamatosan kitörve és a mélybe törve, miközben minden egyes mozdulata brutális erőt közvetített.

A Madcat Robuster csónakból zajló fárasztás igazi közelharccá változtatta a helyzetet: minden rezdülést közvetlenül éreztem. Nagyjából 10 perc intenzív küzdelem után sikerült a felszín közelébe kényszeríteni.
Amikor először megláttam a hatalmas testét a víz alatt, tudtam, hogy ez életem hala lehet.
Az utolsó erőfeszítéssel végül sikerült a csónakba húzni. A jelenet után a Madcat Robuster szó szerint úszott a nyálkában, de ez csak még emlékezetesebbé tette a pillanatot. A mérésnél derült ki igazán, mekkora fogás született: egy 210 cm-es harcsa, amely nemcsak a túra egyik legnagyobb hala volt, hanem az én új egyéni rekordomat is jelentette.

Itt nem fejeződött be a kaland, további kapitális példányok jöttek
A peca hátralévő napjai sem teltek eseménytelenül. Szakítós és u-pose módszerrel
további 4 darab halat sikerült fognom, 110 és 164 cm közötti mérettartományban.

A víz végig adott, a csapat pedig remek hangulatban horgászott.
A túra végén nemcsak élményekkel gazdagodtunk:
a fogásommal sikerült megszereznem a vándorkupát is, amely már 2024-ben is nálam volt egy 184 cm-es harcsának köszönhetően,
amellyel akkor a verseny legnagyobb halát fogtam. Ez az ötödik részvételem ismét bebizonyította, hogy a harcsázás több mint horgászat – élmény, kihívás és közösség egyszerre. Köszönet a Diana és Zoltán horgásztónak, valamint a csapattársaimnak a felejthetetlen napokért és a kiváló hangulatért a vízparton.”
Gratulálunk a gyönyörű eredményekhez!
(Forrás: Filkóházi Erika)


