Ismét egy bődületes busa az RSD-ből! Csernátoni Péter sporttársunk múltkori gigabusája után megint egy kapitális planktonevőt akasztott. Szokás mondani, hogy „Kétszer nem csap ugyanoda a villám” , de hát mégis! Ugyanarról a helyről, bojlizás közben, de még nagyobb méretekkel rendelkező egyed jött ! A következő sorokban rövid élménybeszámolóját olvashatjátok.
„Tisztelet a nagyközönségnek, a portál olvasóinak és a szerkesztőségnek!
Február második hétvégéjén ismételten célba vettem a Ráckevei-Soroksári Duna ágat. Célzottan az RSD csodálatra méltó nagy pontyai lebegtek a szemem előtt, de ez úttal is egy meglepibe csöppentem bele!
A nappal elég gyérre sikeredett, sajnos nem volt egy érdeklődőm sem. De legalább kint voltam, rá próbáltam, jól éreztem magamat kint a friss, gyönyörű szép szikrázó napsütésben. Már szinte éreztem a tavasz illatát a levegőben, egy-egy méhecske zümmögése tényleg hitet adott, hogy különösen szép időnk van ma…..néha-néha azért jött egy hűvös fuvallat és az már a telet érzékeltette velem.

Ezen a napon egyedül indultam neki az RSD-nek, így mint ki fog derülni , nem volt túl könnyű dolgom.
16:00 elmúlt, a fényváltást meg szerettem volna várni, mert ez általában tiszta időben a nap lenyugvásával és a fények játékával egyszerűen pótolhatatlan. Nem mellesleg kedvenceim is aktívabbak már ilyenkor!
Elérkezett a 17:00 és egy botomat kitekertem, összepakoltam lassan, bízva az áhitott kapásban, de sajnos arra kényszerültem, hogy felvegyem a másik botomat is. Elkezdtem tekerni a felszerelést, és mintha akadót fogott volna.
na de ez az „akadó” olyan hirtelenséggel indult meg, hogy az orsó, szinte „füstölt”
Ekkor már tudtam, hogy kivel is van dolgom ismét… 🙂
Első nekifutáskor „letépett” jobbra, minimum 200 méter zsinórt elvitt!
Szinte hihetetlen volt, de bőven fogyott a damil. Tudtam, hogy van elég azért az orsón, de mivel a „bóják” nem dőlő bóják amik be vannak téve a vízbe tömkelegbe, ezekben ha elakad a hal, akkor nagy valószínűséggel nem fogjuk megmeríteni.
Szerencsém közepette nem szedett össze egyet sem! Bár ezt még mindig nem hiszem el. Egy „százast behúztam” , de utána gondolt egyet és nekifutott egy másik körnek, amivel balra tartott nagyon éles 45 fokos szögbe…itt el lehúzott minimum 200 méter damilt…Nagyon messze volt, és úgy éreztem el is akadt….
Megjegyzem, ekkor már össze volt pakolva a bölcső, merítőháló, „menetre kész” voltam, egy bot híjával…
De ezt a fárasztás közben meg kellett oldanom…legalább a merítőt…:)
A hal nem mozdult, sötét volt teljesen, nem tudtam, merre van, hány méterre van, de nem jött.
Egyből azt gondoltam, hogy összeszedett egy bóját. És gyszer csak megindult kifelé nagyon nehezen..kb mire onnan visszaszedtem a zsinórt, eltelt egy 20-25 perc biztosan.
A fejlámpámat sajnos nem találtam, így a telefon vakuja segített legyőzni a körülményeket, ami elég volt a sikeres merítéshez.

Ez úgy történt, hogy behúztam a stég alá a halat, mert láttam, hogy ez a busa ismét nem az 1x1x1m es merítőhálónak lett kitalálva…
Összesen több, mint másfél óráig küzdöttünk egymással.
Behúztam, letettem gyorsan a botot, két kézzel megpróbáltam bele terelni, ami elsőre nem sikeredett. Jött a második próba, ami már sikerült, és megint csak bámultam, hogy mekkora is ez a hal..

Kiakasztottam a horgot a farkából és egy kicsit pihent a merítőbe, egy kővel lesúlyozva a nyelét.
Miközben előpakoltam a fotós cuccomat, beállítottam a kamera állványt, felkaptam a melles csizmát, és megpróbáltam a halat kiszedni a vízből.
Felkaptam a vállamra a mérlegelő akasztóját és felcipeltem a halat. Beleraktam a bölcsőbe, és le is mértem egyből….
a mérleg 42 kg-ot mutatott tiszta súlyban…
Csináltam róla pár képet, és úszhatott is vissza.
Tudni kell, hogy annak ellenére, hogy a Busa invazív halfajnak számít, ha kívülről akad a horog, kötelezően vissza szükséges helyezni a vízbe, én így tettem!
Ismét nagy élményt adott az RSD, köszönöm!
Köszönöm a hírportál olvasóinak, valamint a szerkesztőség részéről a figyelmet!
Tisztelettel:
Csernátoni Péter
Feedermania&Venom