#talaljfogast
Image default

Ismét egy hatalmas kecsege került elő a Dunából

Ismét egy hatalmas kecsege került elő a Dunából! A tokhal közel 9 kg-ot nyomott, és 80 cm körüli hosszúságú volt! 

A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz) számolt be közösségi oldalán a napokban a rekordlistás fogásról. A gyönyörű halat Salamon Gergő terelte szákba. Érdekesség, hogy a szerencsés horgász annak a Szűcs Ádámnak az osztálytársa ls barátja, aki a nyár folyamán szintén egy rekordlistás kecsegét akasztott.

Gergő elmondta, hogy szeptember 20-án az esti órákban vallatta a vizet Dunakeszi vonzáskörzetében. Ólmos végszerelékkel horgászott, a parttól egészen 45 méterre. 
Csaliként egy közepes sajtkockát, illetve egy szál gilisztát kínált fel a horgon.
A kapás és fárasztás izgalmas volt, a jószág ki is ugrott egyből a megakasztás után – jellemezte a bevágás utáni pillanatokat Gergő. Szákolás után gyorsan, kíméletesen sikerült megmérni a halat, pontosan 8.68 kg-os tömeggel rendelkezett, melyhez egy körülbelül 75-85 centiméteres hossz társult, illetve szélessége és kerülete is említésre méltó volt. Farka előtt a jobb oldalán egy fekete folt volt rajta – osztotta meg a horgász. Természetesen a kecsege a képek készítése után visszanyerte szabadságát és „épségben-egészségben továbbúszott.”

Ezúton is gratulálunk a gyönyörű fogáshoz!

Szűcs Ádám csonti-csokorral fogta Dunakeszin a rekordlistás kecsegéjét

Mint beszámoltuk róla, közel egyméteres kecsegét terelt szákba a fiatal horgász a Dunán. A gyönyörű tokhalat a Duna dunakeszi szakaszán fogta Szűcs Ádám június végén etetőkosaras szerelékkel, csonti-csokorral. A különleges példányt a parttól igencsak messze sikerült horogra keríteni.

A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz) számolt be közösségi oldalán rekordlistás fogásról.

Szűcs Ádám és a rekordlistás kecsege (Főhesz)

A horgász a hal tömegét sajnos nem tudta meghatározni, a meglévő adatokat azonban szerencsére elküldte a Magyar Haltani Társaságnak (MHTT).

A Társaság válasza nem sokáig váratott magára, a szerencsés horgász így számol be róla:

„VÁLASZUK ENGEM IS MEGLEPETT, MIVEL 5,5-6 KILÓ KÖZÉ TENNÉK A HALAT A HOSSZA ALAPJÁN. ÉN EZT NEM MONDANÁM ILYEN BÁTRAN, DE BIZTOS MEGHALADTA A 4,5-5 KILOGRAMMOT”

– írta beszámolójában Szűcs Ádám.

Tavaly egy 9 kg feletti kecsege került ki a Dunából

2022. augusztus 14-én a Szentendrei-Dunánál Herr Mór egy 9,20 kilogrammos, 105 centiméteres példányt akasztott, amely jelenleg az országos rekord. A horgász Timár folyóvízi etetőanyagot használt megspékelve csontival, csalinak pedig mézes puffasztott rizs és szintén csonti volt feltűzve. Az óriás szépség a fotózkodás után természetesen visszanyerte szabadságát!

Herr Mór a 9,20 kilogrammos, 105 centiméteres országos rekord kecsegével (Főhesz)

(Forrás: Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége)

KAPCSOLÓDÓ

Már az első 24 órában 150 darabnál is több harcsát fogtak a leveleki versenyen!

szurkeharcsa

Kapitális harcsa akadt horogra partról pergetve a Tiszán

szurkeharcsa

Ismét parádozott Bakos Asztrik Fonyódon: két 20+os tövest is matracra fektetett!

gyilkosbalna