Balinparádéval indult az RSD Boatfishing első túrája a tilalom után! Egy saját beszámolóval mutatnánk be ezt a csodás “majálist”, amit a Duna-ág északi szakaszán töltöttünk.
Korábban találkozhattak már olvasóink az RSD Boatfishing beszámolóival, valamint a vezetett túrák guidejával, Medgyesi Richárddal is portálunkon, aki nem mellesleg az idei évtől az RDHSZ Pergető Ágazatának vezetője is lett!
Ricsivel tavaly ismerkedtem meg, amikor úgy döntöttem, benevezek egy csónakos pergetésre szeretett vizemen az RSD-n. Mivel hosszú kihagyás után 2022-ben kezdtem újra a horgászatot , és gyerekként nemigen tudtam túl sok tapasztalatot szerezni a pergetés terén (sem), úgy gondoltam, nem árt valaki olyan mellé szegődni, aki azért tényleg tudja mit,miért, hol és hogyan csinál, nem pedig csak vakon dobálja felváltva a műcsalikat, ahogy akkoriban még én is cselekedtem. Azóta ha tehetem, minden hónapban ellátogatok hozzá, mert a “sporis haverságból” egy nagyon jó barátság alakult ki köztünk!
A 2024-es év az RSD Boatfishing szemszögéből hatalmas változásokat és újdonságokat tartogat magában,
mint azt 2023-as évértékelőjükben is említették.
Az első, és talán legfontosabb “projekt” egy nagyobb, sokkal felszereltebb, kényelmesebb és strapabíróbb hajó beszerzése volt, hisz ez az alapja vállalkozásuknak. Az új járgányban már 3-4 személy is kényelmesen elfér, szinte bármennyi cuccal, és bizony a géppark a nagyobb vizektől sem riad vissza. És még friss kávé is készül a fedélzeten! 🙂
A nyáron pedig új állomásokkal is bővülnek, Szigetszentmártonban egy kiktővel, ahonnan az RSD déli szakasza “támadható”, de a Nagy Dunára is kilátogatnak majd.
Nem is húznám az időt a háttérinfókkal, vágjunk bele, hogyan is alakult ez a fantasztikus nap a Kisdunán.
Északon kezdtük a szezont
Egy nagyon kedves, régi barátomat, Nándit leptem meg 30. Születésnapjára egy túrával Ricsinél, így 3-an vágtunk neki a víznek a Molnár-Sziget kiságánál lévő stégről indulva. A korábbi évek jó tapasztalatai alapján az északi-szakaszon maradtunk, annak is a legészakibb részén kezdtük a pecát.
Célhalak a napsütésben már fel-feltörő balinok, valamint az akadókban és mélyvizekben vadászó csukák voltak.
Érdemes megjegyezni, hogy iszonyú kellemetlen időjárásunk volt. Tomboló déli-szél tépett minket szinte egész nap.
Ezen a vízterületen a legtöbben ilyenkor ki sem mennek horgászni, mert van, hogy annyira nem megy a hal…
Felszíni és felszín közeli csalikat vetettünk be, ütemesen húzva, hol gyorsabban, hol kicsit lassítva. Nándi be is kezdett, rögtön az első pár dobása után akasztott egy közepes méretű balint, aztán mégegyet.
Nekem csak egy kölyökhalam volt, aki épphogy rávert a wtd-re, majd el is húzott onnan. Cimborám tovább hengerelt, és mire mi eljutottunk az első fogásig, ő már 4-5-tel vezetett.
Köztük egy jó méretes, közel 60 centis példánnyal!
Ezután beindult nekünk is, Ricsi és jómagam is akasztottunk kisebbeket-nagyobbakat. Hanyagságomnak köszönhetően egy igen szépet el is veszítettem, mert lusta voltam a “low cost” wobbleren horgot cserélni, ami faszán le is tört róla.
Nemsokkal ezután viszont egy gyöngyörű, 48 centis balin kárpótolt, aki egy 3 cm-es apró crankre vert rá a hínármező fölött húzva.
Kora délután kicsit megállt itt fent az élet, így átmentünk a kiságra dobálni csukák reményében, de sajnos nem jött be. Ahogy csendesedett a szél, visszajöttünk fentre. Itt is sikerült balinból még néhányat becserkészni, viszont dühítő halvesztésből is volt bőven. Nekem a “legfájóbb” az volt , amikor épp semmi nem evett, és szenvedésből bedobtam egy narancssárga 6,5cm jiget, mondom csak megnézem, mi lehet legalul.
Körülbelül az 5. tekerésnél már el is vitte valami, berongyolt a csónak alá, viszont a finom felszerelés egy fordulásnál meg is adta magát,szakadt…. Valószínűleg csuka volt, mert a vékony fluorocarbon előkét rögtön kettévágta a fogaival….
Csorgós peca, a legkirályabb dolog!
Ahogy lecsendesedett a szél, nenkiálltunk a kedvenc “műfajomnak”, a csorgós pecának. Az áramlattal haladva sorra dobtuk a partmenti akadókat, kövezéseket. Nekem a legelső dobásra rávert szépen valami, ami kb 3 tekerés után le is akadt… Újabb ideg. Nándi barátom is járt így vagy háromszor egymás után már a sötétben. Azért még pár apróságot kiimádkoztunk partközelből.
Sötétedés után, habár maradhattunk volna még, összecuccoltunk és visszahajóztunk az állomásra. Az egész napos dobálás, szél és a halakkal való küzdelem , no meg a halvesztésen való idegeskedés (sajnos ez nekem rendkívüli szokásom, nagyon a szívemre veszem 😀 ) azért jócskán kivett belőlünk, és mivel másnap meló volt, inkább letettük a lanot.
A napunkat közel 20 balinnal zártuk, és mint írtam, rengeteg vesztett halunk is volt.
Csodálatos élménnyel lettünk gazdagabbak! Úgy gondolom, bölcsen döntöttünk, hogy a vizen majálisoztunk inkább!
Köszönjük a kíváló pecát az RSD Boatfishingnek!
Azóta még számos szép fogást prezentáltak a fiúk a következő túrák során. Néhány kép az első hét eseményeiből:
(Forrás, Képek : Hamodi Omár, Medgyesi Richárd)